Elemésztő fények,
Megfulladok.
…Közben…
Remegő kézzel nézlek,
Halványulok.
Elveszett a lelkem,
Összetört, vége.
Fájó, nyomott gondolatok,
Húznak le a mélybe.
Testem tükörképe,
Halkan utána koppan,
Arcom,
Csöndes magányként,
Egy sírba robban.
…
Lélek nélküli könnyek,
Foszló emlék csak,
Vágyott jövőm jelenése
Minden álmomban…
…Te vagy…
…S a múltam.
6 hozzászólás
Kedves Atreyou!
Teljesen át tudom érezni a versed, a fájdalmat nagyon jól jeleníted meg, átélhető és szinte nekem is fáj tőle. Magamra ismertem a versben.
Szalai Mihály
Kedves Szalay Mihály!
Örülök, hogy tetszik. Örülök, hogy átérzéssel tudtad olvasni. Ezek szerint pont azt nyújtom a verssel, amit szerettem volna.
Köszönöm még egyszer.
Atreyou
Kedves Atreyou !
Először is szeretettel köszöntelek a Napvilágon.
Versed mélyen fájdalmas, saját magam hasonlóképpen érzek mostanában, ezért is ragadott
meg.
Tetszett !
Szeretettel: Zsu
Kedves Zsu!
Köszönöm az üdvözlést, örülök, hogy itt lehetek. Igen sajnos ez a vers tényleg nagyon nagy fájdalmakat ölel. Ilyen időszakok vannak, meg kell élni őket sajnos. De így kiírva talán könnyebb egy kicsit.
Üdv. Atreyou
Fájóan csengnek a sorok!
A legjobbakat!
Öszintén kiírtad,amit érzel
Grat:sailor
Kedves Sailor!
Örülök, hogy olvastad. Köszönöm
Üdv. Atreyou