Fenn a csillagokba vert sötét idő
mozdulatlanul figyel, s az ősz megint
rám borítja – mélye fojt – a szédítő,
elviselhetetlen égi baldachint.
Nincs tovább. Kihűl a dal, kihűl a csend,
éjszakát vakít, a lámpafény alatt
őszbe vackolom magam, s az összecsent
vágyaim, kanárisárga álmokat.
Mondd, miért az ősz, a tél, tavasz, s a nyár?
Rám miért szakadnak így az évszakok?
Persze jól tudom, az óra körbejár,
s űrbe nyúlt ellipszisében így forog
a Nap, a Föld. Örökbe rótt a pálya.
Csak összezúz a lélek árapálya.
16 hozzászólás
Kedves aLéb!
Nagyon szép vers. Tele nyugtalanító feszültségekkel, és bölcs igazságokkal. Tényleg néha jó lenne kiszállni a mókuskerékből, de nem lehet menni kell tovább, és ezt is jól leírod a versben.
Szalai Mihály
Kedves Mihály, örülök, ha tetszett a vers, köszönöm, hogy olvastad.
aLéb
"Mondd, miért az ősz, a tél, tavasz, s a nyár?"
Azért kedves Aléb, hogy szebb legyen!
Persze ahogy múlik az idő, úgy változik minden,
és tesszük fel a kérdéseket. (én is)
Szép merengő versedhez gratulálok!
Persze eszembe jut az időről, vajon fiatal korodban is írtál verseket? Azt is szívesen olvastam volna!
szeretettel-panka
Köszönöm, Panka! Írtam, igen… ne akard olvasni :-)). Köszönöm, hogy jöttél.
aLéb
de de de AKARNÁM! 🙂 megoldható?
Nem, Panka :-). Nagyon a valahogy el kellett kezdeni kategóriába tartoznak :-). Nagyon régen volt 1975…
aLéb
Kedves aLéb
Tudom ezeket a szép verseket nem adják ingyen. De érdemes volt!!!!
Ez is csodaszép lett.
Szép napot . Ági
Örülök hogy olvastad, Ági, köszönöm, hogy itt is jártál.
aLéb
Szia!
A "nagy miért"-ekről való elmélkedés csodaszép gondolatokat szült.
Magam arra jutottam, hogy százezerszer feltehetjük a kérdéseket, a válaszokat nem "kívülről" kapjuk. Azok valahol bennünk vannak. Vagy talán magában a kérdésekben… ?
Az utolsó mondatodon külön elgondolkoztam. Tényleg így van. A "lélek árapálya" összezúz. Aztán a szétesett elemekből újra és újra építkezünk. Mivel ez valószínűleg így van a kezdetek óta, biztosan így van rendjén. Vagy nem? 🙂
Gratulálok!
Gy.
Gyömbér, mindig érdemes a "nagy kérdésekről" gondolkodni, ha másért nem is, agytornának jó… vagy versnek. A kérdésekben sokszor benne vannak a válaszok, sokszor meg nem :-). Ééés ez így van rendjén, csakúgy, mint önmagunk felépítése újra és újra :-).
Köszönöm, hogy olvasol, és itthagyod a véleményedet.
aLéb
Kedves aLéb!
Minden versed olyan, mint a hullámzó folyón ringó csónak: az ember teljesen bele tud felejtkezni a dallamba… Ezért többször el kell olvasni, hogy a mondanivalója eljusson az értelemig. Mostanában olyan verseket teszel fel, amelyekből az emberi szenvedés, kínlódás olvasható ki, és mintha nem találnál kiutat…
Üdv: Klári
Klára, szeretem a kötött formájú verseket, szonetteknél pedig különösen igyekszem tartani, a jambikus verselésnek (jól érzed), sajátos, belső ringása van.
Köszönöm az észrevételed, de tudnod kell, ez csak vers, nem naplót írok, "csak" verset" :-).
aLéb
Gratulálok, Bélám, itt is gyönyörű a szonetted.
Irénke, köszönöm!
aLéb
Szia aLéb! 🙂
Meglepett a vers, a forma is. Egyedi szonettnek tűnik ez, vagy csekély a tudásom. 🙂 Valóban kevés, nagyon.
Azon gondolkodtam, hogy miért is így formáltál szonettbe érzéseket. Számomra rendhagyó a forma kivitelezése, a tartalma nem, mert éppen olyan mély, ahogy eddig is szóltál.
Minden kérdésedben ott a válasz is, és van tovább. A dal kihűlni nem tud soha (ebben hiszek), a csend pedig örök, maga a végtelen. 🙂
Az óra? Azt ki kell hajítani… mondom én, akiben folyton ketyeg.
Olyan jó elmerülni ebben is! :))) Úgy érzem, szegényebb lennék, ha nem mélyedtem volna el a versben. Hát gazdag vagyok.
Szeretettel: Kankalin
Kankalin, talán nevezhetjük egyedi szonettenk, bár azért igyekeztem az alapvető követelményeket tartani (a 11-est tartottam bár a hendekaszillabust nem, és a quartinák és tercinák osztását is, bár a tercinákban borítottam a rímképletet). Köszönöm szépen a véleményedet, örömmel olvastam.
aLéb