Mint az őszi szél

– Ahogy a szűk utcán
rekedt őszi szél keresi
kilátástalanul a kijáratot
nyüszítve, kapaszkodva
nyitva felejtett kapuk
kidőlt oszlopaiba,
– úgy kereslek én is,-
vergődve, kétségbeesetten.
Hideg van, dermesztő.
Fázom.
Folyékony perceinkből
kristályt formál a távol,
és az édes lehelet csak
gyáva dísz a karcos
üvegablakon.
Érezlek még, mert
érezni akarlak,
látlak, mert hazudtam
agyamnak, és mintha
itt felejtettelek volna
úgy kereslek,
kapaszkodva
nyitva hagyott kapuk
oszlopaiba,
mint a kijáratot
a szűk utcán
rekedt őszi szél.
Hiányod őriz,
akár a spirális pályán
mozgó évszakokat
őrzi a gravitáció
kötőelem nélküli
hovatartozással.