Kiút

Sétálok a fák között
gondolataimba feledkezve.
Arcom sír a maszk mögött,
de érzelmeimet elfedte.

Sima a felszíni tükör,
de zokog a mélység!
A nap nem tündököl;
Úr lett a sötétség!

A célokat kitűztem,
lobog már zászlajuk,
de ebben a sötétben
fény kell, hogy láthassuk…

Egyszer úgy is el kell érnem
minden távlatot!
Reményekben bízva éltem;
Remélj Te is!
– mást nem mondhatok…