Hetvenévesek egymásközt…

Ma az idősebb emberek
amikor össze találkoznak,
egymásnak már szünet nélkül
sűrűn csak panaszkodnak.

Péternek fáj már a lába
és nem bír sokáig állni,
Pálnak még jó az étvágya
de fog nélkül, nem tud rágni.

Régen minden sokkal jobb volt
ez a minden második szavuk,
és ha valaki ezt nem hiszi
ők ketten az élő tanúk.

Pál emlékezik mindenre
Péter már csak úgy gondolja,
ő már sokat felejtett
és többször ugyanazt mondja.

Minden délután háromkor
ők ketten itt találkoznak,
de egymásra már nap mint nap
mindig többet várakoznak.

Ma Pálnak sokáig tartott
míg otthonról el birt indulni,
Péter az mindig elfelejti
az órát kettőre felhúzni.

Végre most újra elindul
a mindennapi fő téma,
de van amikor mindkettő
pontosan ugyanazt mondja.

Ugye, azt te is tudod még
de azonban, no már, mégis,
ma már nem csak te öregszel
mert veled öregszem én is.

Mit akarsz te sárga Tökmag
alig hetven éves gyerek,
tavaly még én is annyi voltam
de én már holnap hetvenegy.

Te még pelenkában voltál
én már a porba pisiltam,
és ott az összegyúrt sárból
hangosat kakukkoztam.

Emlékszem még ma is arra
a bölcsőben mindig bőgtél,
szopásnál ha hátadra vertek
mindig egy nagyot köptél.

Sajnos ez a rossz szokásod
szopás nélkül is megmaradt,
ma már akkor is köpködsz, ha
senki sem veri a hátadat.

Péter megkérdezte Páltól
melyik betegség a rosszabb
ki Alzheimerben feled, vagy ki
Parkinsonban kilötyköl mindent.

Én a Parkinsont választanám
felelte Pál gyorsan Péternek
inkább kilötykölném a sör felét,
minthogy naponta többször fizessek.

Ez mindennap így megy addig
míg a korsók üresek lesznek,
még csak arról diskurálnak
ki van most soron, aki ma fizet.

Elgondolkodva hallgattam
hisz már én is hetven lettem,
a nők már nem rám nevetnek
hanem többször csak felettem.