Lehajtott fejjel keresgélt a réten. Vad, hideg szél fújt, a csuklyáját majdnem lesodorta a fejéről. Egy nagy zsákba szedegette, amiket talált. A zsák már telve, s súlyosan dudorodott a kezében, alig tudta beletuszkolni a következő kis darabot, ami félig egy vascső alá beszorulva hevert. A következő darabka csücske egy összeszorított tenyérből kandikált ki. Szétfeszítette a kezet, de nem járt sikerrel, mert amit meglelt, a vad szél kitépte a kékre fagyott tenyérből, mielőtt utána kaphatott volna. Bosszúsan bekötötte a zsák száját. – Úgy sem fér már ebbe több… – morgott magában.
A rét szélén, egy árokban sorakoztak, amiket sikerült egészben megtalálnia. A kaszája mellettük hevert. Felkapta a hátára a zsákot, karjába vette a csorbítatlan példányokat, és indult leadni mindent. A kaszáját az árokparton hagyta, még úgy is vissza kell jönnie, átfésülni még egyszer a rétet.
A szolgálatot teljesítő kapus kitárta előtte a hatalmas bejáratot, amelyen túl szelíden ragyogó fény fogadta. Sietve jött elé a raktáros, hogy átvegye tőle a rakományát, nagyot sóhajtott, és a fejét csóválta, amikor a tömött zsákot meglátta:
– Ez borzasztó! Ilyen még soha nem volt! Ennyi picike darab! Micsoda grimbusz! Mit kezdjünk mi most ezekkel?
– Találjátok ki! Ez a ti dolgotok, az enyém meg, az lenne – ha nem tartanál fel -, hogy gyorsan összeszedjem őket. Bár némelyik olyan apróra szakadt, hogy képtelenség minden darabkáját megtalálni… Megteszem, amit tudok…
Azzal letette a zsákot a földre, a karjában lévőket a raktárosnak adta, és egy üres zsákkal a kezében visszaindult a rét felé.
– Szörnyű, hogy mire képesek saját fajtájukkal szemben. Ez már nekem is sok! – méltatlankodott, miközben átfésülte a réten szanaszét heverő széttépett holttest maradványokat, leszakadt testrészeket. Egy bakancsba beakadva még megtalálta egy szétszakadt léleknek egy kis darabkáját, egy sisak alá szorulva egy másik lélek apró darabját, de épp lelket már nem talált a valaha csukaszürke és barna egyenruhák borította, egyformán mocskos és véres halottak testrészei között. Megmarkolta a zsákot – és a teljesen felesleges kaszáját – és a halál ellibbent a következő csata helyére, összegyűjteni a halottak lelkeit, és az ágyúgolyóktól, gránátoktól, aknáktól szétszakadtak lelkének apró darabkáit is.
Az icipici lélekcafatok, amiket nem sikerült a halálnak megtalálnia, ott maradtak a réten a fűben, a sárban. Egyeseket belélegeztek a bajtársaik, akik temetni jöttek a halottak maradványait, és önkéntelenül kiszabadították őket. Ezek a morzsácskák beépültek a túlélők lelkébe, és nekik fogalmuk sem volt, hogy miért támadt bennük a háború után olthatatlan érdeklődés a zene, vagy például a sport iránt, amit régebben ki nem állhattak. Miért változtattak foglalkozást, vagy miért támadt kínzó vágyakozás bennük egy soha nem látott asszony iránt, akiről fogalmuk sem volt, hogy ki is lehet.
Egyes lélek morzsácskákból a haldoklás kínja is beléjük szivárgott, megmérgezve vele a lelküket, és ha élve megúszták is a háborút, élőhalottként tértek vissza onnan.
Más lélek morzsákat felkapott a szél, kiszáradva sodródtak, rémületet, dühöt, iszonyatos félelmet, és mérhetetlen szomorúságot vittek magukkal – mert néhai gazdájuk utolsó érzéseivel voltak átitatva. Örök félelembe, acsarkodó dühbe, vagy feneketlen depresszióba taszították azokat, akik véletlenül belélegezték őket, akárhol éltek is a Földön, akármilyen messzire a háború helyszínétől.
Voltak olyan pici lélek cafatok, amiket állatok kaptak be véletlenül, és olyan vágyak és érzések kezdtek munkálni bennük, amik meglepő emberi tulajdonságokkal ruházták fel őket.
Számoló és éneklő kutyák, lovak, majmok – beszélő, és ördöglakatokat percek alatt kinyitni képes papagájok – karámot kinyitó, nyomós kútból vizet húzó tehenek – gazdájukat, vagy a cirkusz közönségét, ámulatba ejtő, tárgyakat megkereső, különös feladatokat végrehajtó állatok híre járta be a világot.
Azok a lélekmorzsák, amiket beletapostak a sárba, ott ragadtak és belemosódtak a földbe a következő esőzésnél. Amikor a réten begyógyultak a háború ütötte sebek, és újra kihajtottak a növények, némelyiknek jutott egy-egy darabka emberi lélek, amit senki sem sejtett, amikor lekaszálták a rétet.
A halál abban az egész világra kiterjedő háborúban több mint hetvenkétmillió lelket gyűjtött be, aminek jó nagy részét csak darabokban találta meg, és bezsákolta.
A sors angyalai megpróbálták az első zsákokban található lélekdarabkákat összeilleszteni, és összeragasztani, de sokáig nem engedték újra leszületni őket a földre, mert úgy érezték, hogy inkább az épp lelkeknek kell újjászületni. Azok közül is a szelídeknek, a vidámaknak, mert ők talán jobbá tudják tenni azt az őrült világot, aminek a világháborúja hat év alatt túlzsúfolta a lelkek kamráját.
Azonban a földön élő emberek száma a háború utáni két milliárdról néhány évtized alatt hét milliárdra növekedett, és ennyi embernek nem jutott szelíd és vidám lélek, sőt még az épp lelkek is hamar kifogytak. A jól-rosszul összeillesztett torz lelkek is gazdára találtak és rémtetteiktől visszhangzott a világ. Saját polgáriakat gyilkoló diktátorok, rengeteg ámokfutó, véreskezű szektavezérek lepték el a földet. Lélekromboló művészetek kaptak szárnyra, torz zenék, rémes képek, szörnyű filmek jártak be diadalmas utakat.
Aztán a torz lelkek is kifogytak a lelkek kamrájából, és a sors angyalai kelletlenül kibontották a zsákokat, és a szétszakadt lelkek kis darabkáit küldték le a megszületőknek. Attól függően, hogy milyen lélekdarabka került bele, úgy lett a gazdája egysíkúan mániákusnak tűnő – az épp lelkek szemében. Fiatalok szította értelmetlen háborúk törtek ki, ahol csak az öncélú pusztítás volt a lényeg. Fura gyermekek születtek, akik nem tudtak olyan teljes életet élni, mint amit megérdemeltek volna. Ők korukhoz nem illő vadsággal, harciassággal vetették magukat a környezetükre, vagy álmokban éltek, és nem érdekelte őket a körülöttük lévő világ. Mások nem tudtak, vagy nem akartak felnőtthöz méltó életet élni, örök gyerekként csüngtek a szüleiken. Pici kis lelkek, amik nem töltötték be a megszülető testet, és nagyon nehéz volt a többi léleknek hozzájuk kapcsolódni. Vagy azért, mert leszívták mások minden erejét, vagy azért, mert vadul ellöktek minden jobbító szándékot. A sors angyalai tehetetlenül nézték, ahogy a grimbusz csak egyre növekedett a földön.
/ A grimbusz jelentése: felfordulás, baj, kellemetlenség, bonyodalom, gubanc/
38 hozzászólás
A lélekmorzsa egy szó. Írtad jól is, rosszul is. Az „épp lélek” kifejezéseknél elherdáltál legalább négy jobb sorsra érdemes p betűt. 🙂
„A halál abban az egész világra kiterjedő háborúban több mint hetvenkétmillió lelket gyűjtött be, aminek jó nagy részét csak darabokban találta meg, és bezsákolta.” Szerintem a darabokban TALÁLT meg kifejezés a helyes.
Érdekfeszítő, elgondolkodtató, ötletes történet, a Tőled megszokott profizmussal megírva.
Gratulálok. a
Kedves Antonius!
Nahát! Hinni sem akartam a szememnek, hogy látlak az oldalon, és pláne, hogy az én írásomat véleményezed. Régen töltöttél fel alkotást, és régen láttam a hozzászólásodat is az oldalon. Kellemes meglepetés, hogy itt vagy!
A hibák felsorolását köszönöm. Általában annyira magába szippant az általam leírt történet, hogy századik olvasásra sem veszem észre a hibákat.
Ezt a történetemet a Markus Zusak "A könyvtolvaj" című könyve ihlette, amelyben az egész történetet a halál meséli el. Nekem egy másik történetet mesélt el, azt amit itt olvastál.
Judit
Bizony Judit régen töltöttem fel alkotást, van már ötvenegynéhány órája, hogy tegnapelőtt korareggel elkövettem ilyesmit, és nem tudom, hogy mostanság mi a módi, meddig kell még kéztördelve várnod a megjelenésére. 🙂
Lehet, hogy a szeplőcskémet valamiféle védekező reflex távol tartja féltett lapunktól. 🙂
Köszönöm a kedves fogadtatást. a
Megborzongtam kedves Judit!
Elgondolkodtató, rémséges történet ez a halál szemszögéből írva. Ekkora felfordulás remélem nem fog bekövetkezni soha. Hajlamos vagyok én is vízióként hasonlókat írni ( a legutóbbi " Ki érti " című versemben.
A tőled megszokott, mindenre kiterjedő és olvasmányos stílusban írtad.
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ica!
Olvastam a "Ki érti?" című elgondolkodtató versedet, írtam is hozzászólást.
Ez az írásom szinte saját magát írta, mert egy olyan ihletett pillanatban született, hogy csak le kellett írnom, mielőtt – ahogy már sok más történettel már megesett – ahogy jött, úgy el is párolog a fejemből. Mintha valaki lediktálta volna, olyan érzés volt megírni ezt a történetet.
Csak csodálkoztam, mert általában nem ilyeneket szoktam írni…
Judit
Kedves Judit!
NEM,NEM…
…nincs szó rá
Hihetetlen!
Szeretettel:sailor
Kedves Tengerész!
A NEM szócskákat olvasva a hozzászólásodban, elsőre azt hittem, hogy ennyire nem tetszik az írásom. 🙂
Azon sem lepődtem volna meg, hiszen ez a novella nem az általában általam írt, jólesően ismerős, történetek közé tartozik. Úgy érzem, hogy nem működik benne az értelmező automatizmus, amivel általában olvasni szoktunk.
Köszönöm a második hozzászólásodat, jól is esik, mit tagadjam, de inkább ne várj csodát tőlem, mert ez a legbénítóbb dolog egy alkotó számára.
Judit
…minden írásod egy csoda!
Kedves Judit!
Alaposan megborzongattál. A lélekcafatok, lélekmorzsák feletti elméleteden még nem vagyok túl.:) Lassan összeáll bennem a kép, mi is folyik itt… ez a grimbusz tombol napjainkban is.
Remek és ötletes elmélkedés ez a világháború borzalmai és napjaink visszásságai között.
Hát igen, még nincsen vége… Hatásos, nagyon!
Ida
Kedves Ida!
A Biblia szerint az ember maga a lélek. "És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké." /Mózes I. könyve, 2. fejezet 7./
Ha az ember maga a lélek, akkor széttrancsírozva kis lélekdarabkákká, lélekmorzsákká lesz. Elismerem, szokatlan a gondolat, és magam sem tudom, hogyan is jutott az eszembe…
Judit
Bonyodalom volt, van és ejsze lesz is, de szerintem a Halál sose hagyja el a szerszámát, mert ha közben hirtelen szüksége van rá, akkor mit csinál? Csak nem várakoztat meg egy haldoklót? Szeretettel: István
Kedves István!
A halál, árokban – munka nélkül – heverő, kaszája a történetben egy jelkép. Már nem volt szükség arra, hogy használja a kaszát, elintézték helyette a gépfegyverek, tankok, lángszórók, bombák, és puskák. A halál pihenő kaszája az idő előtti véget jelképezi a történetben.
Sokszor annyi dolga van a halálnak, hogy bizony megvárakoztatja a haldoklókat, napokig, hónapokig, évekig szenvednek egyesek, mire beteljesedik a sorsuk.
Judit
Kedves Judit !
Nagyon tetszett az írásod, sajnos édesanyám betegsége miatt,most ritkábban jövök.
Igazi grimbusz vesz körül bennünket mindenütt, remek írás.
Szeretettel olvastalak: Zsu
Kedves Zsu!
A sok gond és zűrzavar körülöttünk, egyre befele fordulóbbá teszi az embereket, nincs kivel megbeszélni a problémákat, mivel mindenkinek elég a sajátja.
Hiányzanak az igazán nagy lelkek, nagy formátumú emberek, akik előrevinnék, jó irányba terelnék sokak életét.
Jobbulást kívánok édesanyádnak!
Judit
Kedves Judit!
Nagyon érdekes és hangulatos írás, tetszett! Sajnos azonban attól tartok, hogy ez az egész "grimbusz" nem a világháborúkkal kezdődött. Mi emberek már a kezdetektől ilyenek vagyunk. Az utóbbi időben csak elkezdtünk végre másként szemlélni saját történelmünket, és próbálunk tanulni belőle. Talán emiatt tűnnek az utóbbi évtizedek olyan "torznak"…
Kedves Márk!
Szinte a fejembe láttál, amikor a hozzászólásodat megírtad, mert az az igazság, hogy miután megírtam a novellát, nekem is szeget ütött a fejembe, hogy nem a második világháborúval kezdődött a holtak szétcincálása.
Amikor nagyjából végig gondoltam, hogy még mit lehetne beleszőni a történetbe, visszahőköltem a feladattól, mert úgy éreztem, hogy unalmassá és egysíkúvá válna a történet, teljesen leülne – és többé fel sem tápászkodna – a részletekbe menő felsorolástól, leírástól.
Igen, igazad van, teljesen egyetértek veled, de a jelen novella kereteit teljesen szétfeszítené az emberiség múltbéli gonoszságainak részletezése.
Judit
Igen, ez is érdekes magyarázat, egy kis budhizmussal átitatva.Szerintem.Élvezetes volt olvasni. Köszi. Grt. Z
Kedves Jenő!
A kora keresztények is hittek a lelkek újjászületésében. Ők még így értelmezték a feltámadást. Aztán 553-ban az egyház eretnekségnek nyilvánította az eleve létezést, és a reinkarnációt, azzal az indokkal, hogy ellenkezik a megváltás helyes megértésével. /Miután 325-ben eldöntötték, hogy Jézus nem ember volt, hanem Isten fia./ Nem okvetlenül buddhista a gondolat, csak a mai ember számára kötődik a lélekvándorlás a Buddhizmushoz.
Judit
Kedves Judit, érdemes volt olvasásra ajánlanom Neked ezt a könyvet, ami szerintem az utóbbi 10-20 év legjobbja… Reméltem, hogy gondolatokat ébreszt Benned, és lám… írásod mutatja, mennyire megérintett Téged is, (akárcsak engem) és a szokott színvonalon el is mesélted nekünk, mi jutott eszedbe a könyv kapcsán. Nagyon örülök…:)
Kedves Irén!
Liesel Meminger története, ahogy a halál elmeséli, elsősorban a szavak hatalmáról szól. a szavak alkotó és pusztító erejéről. Egy amatőr írónak, aki maga is a szavakkal bűvészkedik, hogyne tetszene egy ilyen könyv. Jó, hogy olvasásra ajánlottad nekem!
Judit
Kedves Judit!
Nemcsak a romantikus írásokat szeretem, viszont ez egy kissé hátborzongató, de ugyanakkor elgondolkodtató volt számomra. Viszont oly sok grimbusz van életünkben, hogy néha furcsa gondolatok szállják meg az ember agyát, mert keresi, hogyan is lehetne gond nélkül élni? Csak nem egyszerű megtalálni erre a magyarázatot. Gratulálok írásodhoz!
Szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Köszönöm, hogy ezt a cseppet sem romantikus történetemet is elolvastad, és hozzászólást is írtál. Így igaz, ahogyan írod, néha az embert különös gondolatok szállják meg…
Judit
A Könyvtolvaj című könyv számomra nem volt ennyire olvasmányos, és jól összefogott. A könyv nehézkessége, rossz szerkezete már az első oldaltól fogva érezhető, és sokszor bosszantó az olvasó számára. Ebben a novellában nem éreztem semmi nehézkességet, nagyon is olvastatja magát. Még a Könyvtolvajban csak egy írói fogás, hogy a halál meséli el a történetet, itt a halál egy fontos szereplő, akiről az elején még nem is tudjuk, hogy kicsoda, és mit csinál.
Elég sokat olvasok kortárs irodalmat is, de ilyen eredeti és jól megírt történettel igen ritkán találkozom. Nagy kár, hogy 1991-ben megszűnt az Új írás irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat, ennek a novellának méltó helye lenne benne!
Kedves Könyves!
Markus Zusak írói módszerei néhol valóban nem a legjobbak. Engem az bosszantott fel, hogy a halál mindig megállítja a történetet, és előre elmeséli, hogy majd kivel mi fog történni végül. Már akkor tudjuk, hogy ki hogyan fog majd meghalni, amikor még a történet el sem érkezett ahhoz a ponthoz. Állandóan listákat ír, ami a történet szempontjából érdektelen és unalmas.
Ami viszont nagyon érdekes a könyvben, annak leírása, hogyan élt a kisember a náci Harmadik Birodalomban. Egy mosónő, egy szobafestő, egy boltos, egy iskolás gyerek. Ezúttal nem a csatatereken, vagy a koncentrációs táborokban játszódik a háborús történet, hanem Hitler birodalmának egyik szegénynegyedében. Sajnos nem tudom, hogy mennyire hitles a regénynek ez a része, mert az írója Ausztrál, és 35 éves. Állítólag a szülei elbeszéléseire támaszkodott, de ha kiszámoljuk az életkorokat, az író szülei sem éltek még abban az időben. Nekem tetszett, mert szeretem a tanulságos történeteket, a jó emberekről.
jól sikerült, olvasmányos. tetszett. szeretettel
Kedves Andy!
örülök, hogy tetszett, köszönettel
Kedves Judit!
Hosszú idő után újra itthon – s mint kinyitottam az oldalt, megakadt szemem remekül összeállított, kidolgozott írásodon, ami mondhatom, megborzongatott. szerintem is legborzasztóbb a háború, ami annyi, de annyi ember lélekmorzsáját szórja szét. Nagyon érdekesen tártad elénk a gondoltaidat, ami bizony, feledhetetlen bajt és bonyodalmat jelent az utókornak is.
Szeretettel olvastam remekművedet: Kata
Kedves Kata!
Nagyon örülök, hogy újra itt vagy köztünk! Remélem, hogy a várt javulást meghozta a műtét, amire bátran vállalkoztál!
A hozzászólásodban nagyon jól megragadtad az írásom mondanivalójának a lényegét.
Azt gondolják sokan, hogy az elmúlt háború, az elmúlt, vége, nincs különösebben értelme foglalkozni vele. Pedig a következményeit máig viselik Európa, és a világ népei, annak az addig példátlan bűncselekmény sorozatnak, amit második világháborúnak nevezünk.
Judit
Kedves Judit!
Egészen egyedi megközelítési módját választottad a háború borzalmainak a bemutatására, és végig fennmaradt a figyelmem, miközben olvastam az írásodat, és hatott is rám, egészen nagyon… Gondolatokat ébresztett. Valódi fájdalom, ami a sorok mögött rejlik, sokak igazi fájdalma… azt hiszem, a lélek fájdalmát talán semmi sem tudja felülmúlni, főleg olyan helyzetekben, amiről írtál.
Szeretettel: Mónika
Kedves Mónika!
A "Könyvtolvaj" című könyv különös hangulatát, atmoszféráját akartam újrateremteni ebben a történetben, talán sikerült…
Olyan szörnyűségeket kellett átélniük akkor embereknek, amikre szavak sincsenek. Csak remélni tudom, hogy ez a jelenlegi viszonylag békés időszak tartós lesz. Szörnyű belegondolni, hogy a mi életünket is ketté vághatná egy háború. Egy olyan háború amihez igazából nem sok közünk lenne…
Judit
Nagyon jó írás, nagyon jó meglátás, de hála a SZÉPNEK a világunk csodálatos!!
Üdvözletem!
Kedves eferesz!
A világunk egyszerre szép, csodálatos, rémítő és borzalmas, felemelő és mocskos. Attól függ, hogy férfi vagy, vagy nő, a világ melyik pontjára születtél, és mennyi idős vagy.
Örülök, hogy Te csodálatosnak látod! Ebből már lehet tudni, hogy férfi vagy, a világ jelenleg békés felén élsz, van munkád, és nem vagy idős. 🙂
Köszönöm az olvasást, és a hozzászólást!
Judit
Fantasztikusan jó novellát írtál Judit! Gratulálok!!!!!!!
Köszönöm, hogy itt is megosztottad velem a véleményedet! 🙂
Köszönet a csillagokért is!
Ideértem Judit! Minden írásod elragad, most is ez történt. Köszönöm neked. Remek tollforgató vagy!
Gratulálok szívből.
Marietta
Kedves Marietta!
Örülök, hogy ideértél! Egy elragadtatott olvasó nagy ajándék minden írónak… 🙂
Köszönöm szépen a hozzászólásodat, és a dicséretedet.
Judit
Kedves Judit !
Köszönöm, hogy a figyelmembe ajánlottad ezt az írásod !
Nagyon különleges írás remekül megírva !
Igazán tetszett !
Gratulálok hozzá 🙂
Szeretettel
Marcsy
Kedves Marcsy!
Örülök, hogy elolvastad.
Valóban különös, tőlem szokatlan írás, a többi alkotásom egészen más.
Köszönöm a kedves méltatást. 🙂
Judit