Egy lázadó szerelem /Liszt Ferenc emlékére/

Ma gyertyák égjenek, égi magasságban
lobbanjon a láng,
az eltűnt idők vigasz szaván,
ha a MAZEPPA dallama
dördül fel a fényes fekete zongorán.
Tapsoljon a világ,
lelkesülve a múló századok hitén,
mit siker, áldás, vétek és bűn kísért,
s a kínos csend és az irgalmatlan vágyak,
mit a vándorok mindig megtalálnak.
Mint a mennydörgő akkordokat
a sátáni hangok,
ha szonátává duzzad
a cédrusok lehajló ága, s a vad forgatag.
Bár a termő anyaföld ölelné tested,
kettétörte emléked a vaskos idő.
Szétosztva élsz tovább bennünk,
mint egy nyugtalan, megcsalt szerető.
Egy lobogó szenvedély vagy
az átvirrasztott éjszakák sötét egén,
egy lázadó csók az ifjú ajkon.
Pódium, taps, kínzó szerelem,
a van és nincs kavalkádja,
az életed, az életünk a muzsika ára.
Ma gyertya égjen, vörösen, fehéren,
szóljon a fergeteges taps az elmúlt idők felett,
mit legyőzött a zene, s a határtalan képzelet.