Serva ordinem

Mondhatom: életem során divathullámok kavalkádját éltem át. Divatról lévén szó, az ember reflexből először az öltözködésre asszociál. Pedig volt minden. A viseleteken túl kultúra, irányzatokkal fűszerezve, étkezés, gépjármű dizájn, szokás és szabadidő… Tény, nagyapáim nem jártak fitnesz- és wellneszezni. Viszont nem állt módomban kifaggatni őket, mivel a felpörgetett húszadik század- születésemig – diszkvalifikálta őket e földi életből. Csak közvetett információim vannak. Egyikük mozdonyvezetőként – napjaink léptékeivel mérve – úgy öt – hat buszmegállónyit gyalogolt minden alkalommal a munkahelyére. Felmenőim kétkezi munkából éltek és nem fiákeren, vagy lóháton jártak dolgozni. A gondolat napjainkig konvertálható. Az erőnléti fitneszt már a munkaidő kezdete előtt letudhatták.
Gyerekként, eufórikusan örültem az első kerékpáromnak és édes kábulatban éltem meg az első KGST gyártmányú motorom vásárlását. Manapság hallani, hogy az ifjúság akármilyen autóba nem is hajlandó beülni. De nem kívánom – még titkolt irigységemben sem – megszólni őket, hiszen valamiféle igényesség vinné előrefele a világot és elvégre mi kódolhattuk beléjük ezt a flancot.
Ma már a ló is- és a lovaglás is divat. Főleg ott ahol a rezsi és a mindennapi betevő nem kérdés. De ott még a kerékpár is, miután divatban van, nem akármilyen és nem akármennyibe kerül. Legjobb tudomásom szerint, őseink egy háztartásban éltek különböző háziállatokkal. Mondhatni, egészséges szimbiózisban. Manapság ezek a háziasított állatkák – a legjobb esetben a kedvenceink – ha nem esnek divathullámok áldozatául. E téren inkább a kutyusok vannak veszélyben, ha a gazdi netán notórius divatmajmoló. Láttam foxik, vizslák, bokszerek, agarak stb. divatját. A keverékek, sznobék portáján non gráták. A fajtákba sorolhatók vannak veszélyben. Ha a divatjuk, úgymond kifut, mehetnek az utakra, menhelyekre és még nem jó rágondolni hova…
Tanult emberek állítják, hogy az urbánus rétegek vonzalma a háziállatok iránt, amolyan első lépés, tudatalatti, akár atavisztikus kapcsolatteremtési vágy az anyatermészettel. Aztán hírtelen jön a megunás, a kiábrándulás és cicák, kutyusok hada kerül az utcára, vadászgörények, varánuszok és uram bocsá’ mérges kígyók társaságában. De tudomásom szerint, kerültek már ily módon tavainkba, folyóinkba píranyák és aligátorok is. De maradnék inkább a kutyusoknál, mivel e témában életem nagy részében érintett voltam.
Amikor még az úgynevezett rendszerváltás hajnalán, a „művelt” nyugaton jártam és sárga irigységtől átitatva éltem át, azt amit mindnyájan, akik napkeletről- napnyugatra utaztunk és szembesültünk – maradjunk a színeknél – „ a szomszéd zöldebb füvével”. Igen, a gondos rend! „Serva ordinem et ordo servabit te!”( Tartsd meg a rendet, a rend is megtart téged, érvényesül ). Sehol sem volt kiírva, de lépésről, lépésre ott volt a levegőben. Az igazi kutyás társadalom, itthon is elítéli azokat, akik a fekáliát a parkokban, vagy a járdák szélein hagyják. De mit kezdjünk az utcákon össze-vissza, vizelő homo sapiensekkel? A forgalmas körutak húgyszagú mellékutcáival, ahol a sötétben az embernek vigyáznia kell, hogy hová lép… Divat lenne? Meddig?