Csak ülök itt és Rád emlékezem,
elmerengek őszülő emlékeden,
napokat és éveket idézek
és lassanként rámszáll az igézet.
Az utolsó előtti fázós hajnalon
hallottam hangod, mely fáradt volt nagyon.
S az éjbe forduló fényes szelek
elhozták hangodat az erdők felett.
Az utolsó napon még láthattalak,
Te már messze jártál, tán' egy csillag alatt.
Szemed nem néz már, ajkad sem beszél,
két karod lehull, mint őszi falevél.
Az utolsó utáni fájó hajnalon,
lépteid nyomát még mindig kutatom.
Talán megtalállak, mert mindig kereslek,
de az álmok a kezemből kiperegnek.
Búcsúznom kell Tőled, ha nem is akarok,
s búcsúként én csak annyit mondhatok,
mit füledbe súgtam az utolsó napon:
Szia Mama! Szeretlek nagyon.
2 hozzászólás
Erre csak annyit mondhatok:Gyönyörű!!Csak az a kár hogy fájdalommal jár az olvassása ,én nem olzan régen vesztettem el édesanyám,ez a vers egy pár percre visszaadta öt nekem ,kit annyira szerettem ,köszönöm!
Székelyke!
Nagyon sajnálom az Édesanyád elvesztését, de örömmel tölt el, hogy kicsit enyhithettem a fájdalmadon. Ez a vers az én imádott Nagymamám halálakor bukott ki belőlem. Már egy éve, de még mindig könnyes lesz a szemem.
Hanga