Nézem a régi vizet…
De hiszen épp úgy lebeg
rajta a fény aranya,
mint gyermekkorom nyara.
Hirtelen csónakba ül,
az meg a mélybe merül,
áztatva kis- nagybetűt…
(Nagyér, most nyűtt lábat hűt.)
Akkor még csalt a faág,
azt hittem, furcsa kis ágy,
szédülten vett le apám,
cirógatott jóanyám.
Hullámok, halak háta,
múlt idő jelen szava.
Parton a faóriás
ma is él, szinte csodás!
Nézem a régi vizet,
lehulló falevelet.
Ezüst emlék, arany ár,
talán még velem a nyár.