egy félholt fatörzs,
testén egy sebhely, egy görcs.
Itt csenddé ázik
az önmagát ringató felleg,
a szeptemberi pára.
A hold ma oly félelmetes,
komor méltósággal ballag
múlik a perc, lassan az óra.
Míg őrizem árnyékommal
a karcsú bojtorján
halálba siető
apró virágát,
sudár fenyőerdő
tálalja a mennyet,
Istent várja, hogy lenézzen rája.
6 hozzászólás
Gyönyörű vers, kedves Ica.
Már az első mondatnál megálltam, láttam a fatörzsön a sebhelyet…
Gyönyörűséges képek. Az utolsó sor is nagyon megfogott.
Gratulálok szeretettel
Ida
Köszönöm Ida a gratulációdat!
Örülök, hogy átérezted a vers hangulatát.
Szeretettel: ica
Kedves Oroszlán!
Szép őszi kép.
Nyugalom és béke árad belőle, jó olvasni.
Üdv: harcsa
Örömmel látlak mindig a versemnél.
Köszönöm.
Üdvözöllek szeretettel: Ica
Gyönyörű képek, csatlakozom Idához, én is láttam magam előtt, amit "festettél" kedves Ica.
Szeretettel ölellek: Zsu
Köszönöm drága Zsu, hogy olvastad a versem. Örömöt szereztél kedves soraiddal.
szeretettel üdvözöllek: Ica