Látom és bánom öreg Föld
már megbetegített téged
mi fiaidban testet ölt:
a tudatlanság és vétek.
Vak sorsukat rajtad élik
beteg szemük nemsokat lát
lelkükben csak önzés fénylik
s isszák a gyönyör poharát.
Az összes angyal könnyet hint
gyógyítva kit megsebzettél
Fáradt kék arcod olyan, mint
káosz dúlta ősi szentély.
Én is beteg vagyok immár
igen, a lelkem nagybeteg
Nem kérek abból ami itt vár
ha elengedsz, én elmegyek.
Gyötrő út az élet útja
elkísér a halál szele
Szakadt ruhám messze fújja
mégsem kötök alkút vele.
Az élet íze mérgező
adj hát nékem egy koszorút
mert napról- napra elém jő
a kényszer szülte válaszút.
Ó, gyógyulj meg beteg világ!
Hideg sorsom választ adott:
Hóval terhelt zöld fenyőág –
ez vagyok én, s választhatok.
Lássad s ne bánjad öreg Föld
beteg fiad immár felkészül
Kár minden percért mit itt tölt
mert a halál életet szül.