When I have fears that I may cease to be
Before my pen has gleaned my teeming brain,
Before high-pilèd books, in charactery,
Hold like rich garners the full ripened grain;
When I behold, upon the night’s starred face,
Huge cloudy symbols of a high romance,
And think that I may never live to trace
Their shadows with the magic hand of chance;
And when I feel, fair creature of an hour,
That I shall never look upon thee more,
Never have relish in the faery power
Of unreflecting love—then on the shore
Of the wide world I stand alone, and think
Till love and fame to nothingness do sink.
John Keats: Néha félek, elmúlik életem
Néha félek, elmúlik életem
még mielőtt a tollam hemzsegő
agyamban tiszta rendet nem teremt.
Míg nem őrzi tartalmát sok betű,
magas halomban álló könyvekben,
mint silókban tárolt, ért gabonát.
Mikor az éj csillagarcán lesem
hatalmas szerelem szimbólumát,
s úgy érzem, tán sosem találom meg
mágikus eséllyel az árnyékát,
viszonzatlan tündéri szerelmem
és soha többé nem nézhetek rád.
Széles világ partján magam vagyok,
s hírnevet, szerelmet hullni hagyok.
2 hozzászólás
Dodesz!
Ez egy szonett, miért "ugrott össze?"
Szia Dávid!
Először a codát külön írtam, de aztán, mivel az eredetiben sem volt külön, én is összeugrasztottam.
Bár lehet, hogy nem néztem utána eléggé!
Kösz, hogy ránéztél. Tudom, hogy gyengusz fordítás, s ki is hagytam belőle lényeges dolgot, de sajnos sehogy nem fért bele a 10 szótagos sorokba. 🙁