Szánalom szorgalmát szenvedi…
Sírva könyörög: gyere értem!
De hangját a magány elnyeli.
..
Teli torokból tajtékzó titok,
torz tények tudatos támadása…
tetteinket átható szitok,
s e halál a lélek számadása.
..
Bilincsek botrányából bomlunk,
baljós bánatra bambuló barmok…
idegi alapon már-már összeomlunk,
Lőjetek fejbe; vagy amit akartok..
..
Hű hitünk hazug hozsannája,
hülyék haragjára hajol a Hold…
Kérded még, hogy hol a hála;
s lassul a szív, mi szapora volt.
..
Boldog betegség büszke bája,
botor békét beszélő bolond…
korcs arroganciák mocskos szája:
bár bitófa vár ránk, nem porond.
..
Kapadohánytól köhögő, koldus kegyenc,
koholt kudarcok kényszerében…
Ostobák közt a szabad fegyenc;
Ki értené… ha én sem értem?
1 hozzászólás
Kedves tigerjnr!
Hihetetlen, hogy használsz halomba hordott alliterációkat, mint feszültséget keltő eszközt! 🙂
Ezek tökéletes feloldása a második két sor.
Igényes strófáid mondanivalója elgondolkodtató, mégsem agyontekert.
Szeretem, ha van koncepció egy mű mögött.!
Az, hogy ez kitűnő fogalmazással is párosul, az már a "nőiszeszély" szelet habja.
Örülök, hogy benéztem! Jövök még, ahogy időm engedi.
Minden jót!
Mákvirág