Emlékemben őrizlek téged

Emlékemben őrizlek téged.
Holmi tárgyak mit nekem,
vagy amit hátrahagytál körben,
vétlenül, úgy hirtelen.
Gondolatom vagy anélkül is,
az örömteli lényed,
emberség, nemesség egyben mind,
s a való milyenséged.

Emlékemben őrizlek téged.
Nem kell fénykép sem, látlak,
álomképpen lebegsz előttem
gondban, vagy mosolygásban.
Elbűvölt mindig az ég, a Nap,
s a hold, ezüstös selymén,
rezgő, lombos fák, a zöld illat,
s az élmény, hogy lehettél.

Emlékemben őrizlek téged!
Te még akartál lenni,
ragaszkodtál azért, mi kincsed,
végső, utolsó percig!
Sugalltad: tégy a vágyaidért,
őrült pillanatokért,
érezd, ahogyan lüktet a lét,
sírj, nevess, küzdj álmodért!

Emlékemben őrizlek téged.
Szerettek és szerettél,
most a végtelen világ ölel,
örök törvényre leltél.
De mégis világít a fényed,
a gyertyám teérted ég;
emlékemben őrizlek téged!
S itt mélyen, itt bennem élsz.