A szakadék szélén

A szakadék szélén
Mikor elmentél s itt hagytál
a szakadék szélére sodortál,
vitted a napot a csillagokat
szakítottad illatos virágomat.
Hív a mélység, nem hagytál mást
nekem a madarak sem dalolnak már,
egyedül ázik-fázik remegő testem
szívem megrepedt, nem dalol neked.
Oly hangos és borús ez a csend
hallom a fában kicsi szú perceg,
kiáltanék, de hangom is elloptad
fáj, hogy mindentől megfosztottak.
Simítom a kilincset melyhez kezed ért
köszönet a kimondott fájó szavakért,
az utolsó mondat meggyötört nagyon
menned kellett, veled leszek utadon.
Talán vissza jössz egyszer még
megtalálsz engem a szakadék szélén,
öleled vagy taszítod majd testemet,
itt várok rád, ígérem el nem feledlek.