S végül mind számot veszünk,
mindenről mit mikor teszünk,
és elmáló falak között vacogva
csak megkeressük elveszettnek hitt
fájdalomtól összeaszott lelkünk –
Végül mind meghajlunk, s nincsen győzelem
nincsen gőgös elvakult hazugság,
mert az ember-lét akkor töretlen,
ha esendőségével számot adható
arcvállalás erősíti zsigerből jött hitét.
Azonban a kapzsiság kapható
minden multinacionális pokolban,
hazugságot ingyen is ad a métely,
s letaszít a legmélyebb mélységbe
a hitehagyott hit-kétely…
Embernek lenni, ami a legfőbb ajándék,
nincs Isten, nincs hit, nincs nemzet,
nincs idő, nincs tér, nincs valóság,
ha elfelejted ki is állítja az órád,
s elvész az idő, megszűnik a hited,
ha az Öregisten ajándékát elveszejted.
Halkan szól testedből az ott hagyott
lelkiismereted – néha túl halkan,
ezért légy csendben barátom
mert hamar megvénült sírod lesz tested
miben önmagad ha nem találod,
az lesz a végső Isten-teszted.
Azonban téged is gyengéden érint a tavasz…