Régóta érzem már nincs maradásom
megcsalt az élet, dalom oly rég nem szól,
hangtalan madár lettem kalitkámban
láthatatlan könnyeim fogságában.
Feketére festett sokszínű világ
szivárvány siratja eltűnt szép fiát,
kerékbe tört életem csak szédeleg
vörös vérem rég a múltban csörgedez.
Minek maradni ha madár sem dalol
miért mosnám mocskos vízben arcom?
bezárt ajtók mögött becsapott lelkem
egyszer talán igaz földre léphetek.
Ha kinyílik az ajtó a kalitkán
akkor indulok majd, Isten hozzád,
megtalálom a szivárványt tudom
friss forrásnál arcom tisztára mosom.
2 hozzászólás
Kedves Hableány!
Elgondolkodtatott a versed. A testünk egy kalitka, de van két kijárata, a szív és az elme,hogy az érzések és a gondolatok, a vágyak, az álmok szabadon tudjanak járni, de ehhez élni kell, mert az utolsó nap minden bezáródik.
Tetszett a versed.
Üdv: harcsa
Köszönöm kedves harcsa, hogy itt voltál!