Csak ínyenceknek!

Nem tudom mi ez!
Nyilván, a rossz részem.
Homok a kagylóban, ami igazgyöngyé érett.
Irritáción a pír, a varr, a seb.
Sz.a.r.ból kavart tejszínhab,
amihez én értek.
(L.E. mondta egyszer az ülés alatt.)
Eszköz hozzá az idő nyomása,
mely hatványozódik.
Összesűrűsödött lélek, az anyag határán,
mely szavakká vált, nem testé,
epekővé vagy vakbélgyulladássá.
Eszencia, szóillat, párlat,
illékony gondolat lecsapódása papíron.
Belső árnyék vetületem, kiköpött részem.
Egy biztos! Nem én vagyok!
„Én vagyok az úr,
a vers csak cifra szolga”
Ezt írta Ady egykoron.
Én költőként, nőként, se nem úr,
se nem szolga,
inkább eszköz vagyok.
Csésze, ami összefogja, eléd rakva,
az erjesztéssel érlelt gondolatot,
de magadat ízleled benne,
a nyálad HP-jával keveredik.
Ez, mindennel így van,
amit elfogyasztasz.
A jót könnyű szeretni,
nincs vele munka,
nincs benne keserűség.
A szépben is könnyű a gyönyörűség!
De a rosszban meglátni a jót,
a csúnyában a szépet,
az már tudomány,
az már művészet!
S a felirat rajta:
Csak, ínyenceknek!