Némán

Aranylón ér le a Nap a horizontra.
Mézszínű sugara szétterül a tájon.
Vörösben sárgállik, színarany lángja,
áldást hozott a koldus világra.
Kipirult a hamvas alkony.
Perzsel az ég alja, lila, rubin,
mély tüzű lángja izzik, lobog.
Violaszínben elmerülnek a fények,
megtisztulnak a kéjes, léha erények.
"Nézd a Nap fáklyái kihúnytak,
homályban a nagy orgia,
csüggedez a fáradt vendég- be jó
lelked érintése ma!"
Gyönyör a pillanat…
csillagképek jönnek közel.
Szomjamat oltja szavad,
jázminillatban a nyírfaágak,
gyenge szellő ölén,
zizzenve muzsikálnak.
Hűvös van. Mégsem fázom.
A rohanó időben megállt
egy kósza pillanat…

Evokáció Babits: A vetkőző lelkek versének soraira.