Agyonismételt fogalmak
gubancából bontom magam,
mint tehetetlen légy, ha rab,
s vergődése rég hasztalan.
Látszólag a végtelen tér
szeletéből nekem is jut.
Bizonytalan: aki rám tör,
megbocsátva nyit-e kaput?
Mert tér nélkül nincsen idő.
Táguló egek és földek
színpadjain múlt-kereső
játékokkal vagyok gyerek,
másik pillanatban felnőtt.
Oly izgalmas azzá válni.
De az vagyok, megyek-jövök,
vagy csak most tanulok járni?
De irigylem a fiatalt,
aki még könnyedén siklik
oda-vissza, teker és hajt,
időt egyeztetni tanít!
Sínen tartani próbáltam,
később hagytam szárnyalását,
s most, hogy már görbe a hátam,
helyettem is csillagba lát,
emelt fővel végtelennek
szélén járnak az álmai,
eléri a lehetetlent,
felgyorsulnak korszakai.
Aztán szűk idővonalán
sűrűsödnek a rovátkák,
évezredek okán – kárán
megszenvedi léte átkát.
Időtlennek hitt életem
végül is ki számolja el?
Pókhálóban vergődésem
kit biztathat győzelemmel?
Korszakaim grafikonján
utódok váltófutása.
Jelenem a jövő múltján
tér-idő-csepp csobbanása!