Félelmeim
A dolgok amikről nem beszélek
Amik felriasztanak az éjszaka közepén
Amin átmegyünk ő meg én
Amitől a halálig élek
A kihalt sivár rettegő padok
Hogy lélelgzünk-e még
Ez örök kezdet sose vég
Hogy cselekvőképtelen vagyok
Vagy örök csend lesz
Örvénylő átkozott néma mélység
Fel sem sejlik a határban a kék ég
Hogy magának az Isten elvesz
3 hozzászólás
Kedves Zsuzsa!
Bennem is félelmet keltettek a félelmeid. Nagyon komoly témán elmélkedtél a verseden. Erről kevesen beszélnek, mert nem jó erre gondolni. Pedig hiába minden, ezeken majd mindenki egyszer átesik.
Addig senki se tudhatja, hogy – ahogyan írod:
"Vagy örök csend lesz
Örvénylő átkozott néma mélység
Fel sem sejlik a határban a kék ég
Hogy magának az Isten elvesz"
Azért jó, hogy ezeket a gondolatokat leírtad, mert mindnyájunknak mégis el kell gondolkodnunk róla.
S ezért mégis jó, hogy rátaláltam a versedre.
Szeretettel: Kata
Köszönöm a hozzászólást. Sok mindent konkrétabban is meg lehetett volna fogalmazni, de ezek "a dolgok amikről nem beszélek"
reméltem, hogy így is átmegy majd.
Kedves Miléna!
Könnyű azonosulni írásoddal, hiszen félelmek mindannyiunkban léteznek, különböző okok miatt és más-más formában. Az életünk részét képezik, talán bizonyos értelemben még tartást is adnak, hogy ne merjünk teljes gondtalanságban élni és bármit elkövetni.
Szerintem így jó, hogy nem fogalmaztad meg olyan konkrétan, a sejtelmesség ad némi varászt a művednek. Remekül tálalod a gondolatokat és nagyon szépen használod a nyelvet.
Üdv.:Tamás