Egy rozoga zongora,
fatőkés a lelkem,
kissé le volt hangolva,
mégis sokat vertem.
Szú fúrta már lakk alatt
a száz éves fáját,
lábai úgy recsegtek,
mint ókori gályák.
Egy rozoga zongora,
billentyűje kopott,
biz' megsárgult némelyik,
mint öreg fog szokott.
Azért mégis gyakorta
elé ültem én a
szép, robusztus hangszernek,
s leporoltam néha.
Felnyitottam fedelét
a billentyűzetnek,
dallamokat keresvén
míg ősi húr zengett.
Egy rozoga zongora,
régi, száraz fája
csodálatos hangokat
küldött a világba.
Slágergyanús dallamok
születtek meg rajta,
s kellemes dalt vonított
mellé kutyám ajka…
Egy rozoga zongorán
sláger szólt délután,
s ötórai teámnak
illata szállt puhán…
Eme öreg zongorám
hangjait még hallom,
ha az arcom mély csöndben
tenyerembe hajtom.
Ifjúkorom visszatér,
az emlékek szárnyán,
s áll rozoga zongorám
a sarokban árván…
4 hozzászólás
Fantasztikus, kedves Albert, hogy Te nem csupán zongorázol, hanem egy elárvult zeneszerszámról ennyi minden szépet, jót elmondtál. Csodállak amiért minden témából remek verset alkotsz.
Amikor olvastam és ide értem:
"Slágergyanús dallamok
születtek meg rajta,
s kellemes dalt vonított
mellé kutyám ajka…"
nem tudtam megállni hogy egy jót nevessek, hiszen minden komoly szó után a humort sem hagytad ki versedből.
Szeretettel gratulálok: Kata
Köszönöm az értékelést, kedves Kata!
Úgy érzem, hogy sok verset kell még írnom, hiszen annyi féle téma van, hogy ezáltal mindenkihez szólhatok, mert valahol őt is érintheti egy-egy versem… a humor az mindenkinek jó tesz és ha eszembe jut egy-egy humoros szituáció, akkor nem hagyom ki általában.
Szeretettel: alberth
Kiváló vers, remek rímekkel, ritmussal. Örülök hogy olvashattam.üdv:)
Köszönöm!