A küszöbön túl

Hazatértem…
Az ismeretlen vágyak földjén állok.
Itt haltak nagy szerelmek,
születtek kis magányok.
Az ajtóm előtt…

A küszöbön túl
szárnyatlan angyalok jajongnak,
s fehér leples ördög
– királya a bajoknak –
törli lábát.

Hazatértem…
Gravitál e vészes lápvidék;
völgy ölében suttogja
gyilkos szirénénekét
az emlék…

S a sóhaj,
– dialektusa a múltnak –
előrebillen s alágörög
a völgybe, hol a fájdalmak múlnak,
s elcsitul.

Hazatértem…
Szélesre tárva várnak
sosem volt otthonom karjai;
ölelőn magukba zárnak,
s én süllyedek…

S már érzem,
sohasem lépett ki lábam
e völgy meleg öléből,
bármikor bármerre jártam;
nem voltam sehol.

Hazatértem…
A léptek aprók, nem nagyok;
vágyak hűlnek e szent helyen,
hol voltam, leszek és vagyok;
a küszöbön túl…