Suhanó kocsikkal ébredő nagyváros,
minden aktív robot már bevetésre kész.
Kibírni a napot: ennyi a küldetés,
nagyobbat álmodni kicsit sem tanácsos.
Embertársunk fakó, légnemű semmiség,
értékeit s lelkét semmire sem tartjuk;
szenvtelenül nézünk s gázolunk át rajtuk,
megalázó tudni: egy élet ennyit ér.
Érzéseink ködös, közömbös kis képek,
leragasztott szívvel hallgatni kell róluk;
mindegyikük gyanús, átkozott, vagy korrupt,
alakítunk tovább érzéketlen férget.
Sosem múlik el a gyűlölet fogsága,
hisz egymás szemében csak akadály vagyunk,
egy süket világban nem hallják a dalunk,
könnyek közt várunk egy megmentő csodára.
4 hozzászólás
Szívemből szóltál kedves jerry!
Először még az elszemélytelenedő, technicizált nagyváros szimplán fullasztó és oly sokszor megénekelt közönyének hittem, aztán valami más, közéletibb üzenetet is kihallani véltem ezekből az ABBA rímképlettel is szikárabbra, szürkébbre alátámasztott sorokból.
Igen, várunk a csodára! Vagy egy nagy-nagy tüzet rakunk, azaz közösen megcsináljuk, mert sokan érzünk így, nem vagyunk gépek, érzéketlenek. Amíg a szegénytől fél a gazdag és gazdagtól a szegény, addig fortélyos félelem igazgat, s nem csalóka remény. És Bibótől tudjuk: a demokrata nem fél. Csak az, aki nem az, vagy nem azt akar.
Telibetalált versedhez, amely hűen ábrázol, és nagyszerűen ránt össze közérzéseket hadd gratuláljak.
üdv: Grey
Kedves Grey!
Az utóbbi időben csak arra összpontosítottam, hogy a verseim minél jobban közvetítsék a lelki állapotomat annak érzéseivel, ezért túl nagy átgondoltság és tudatosság nincs bennük. Gyakran feltűnt, hogy az emberi kapcsolatok olykor mennyire felületesek és sokan nem is szeretnék, hogy ezek elmélyüljenek, igazi tartalmat nyerjenek, ahol az igazi megismerés és a szeretet kapják a főszerepet. Általában erősebb az, ami elválaszt, mit ami összeköt. Ezek a tények időnként fájdalmasak és szomorúak lehetnek, talán ez adta az ihletet.
Nagyon örülök, hogy ilyen hosszú, kimerítő elemzést írtál nekem, és hálás vagyok, hogy követed írásaimat.
Üdv.:Tamás
Kedves Tamás!
Menetelő zombik dala. Ez a kép ugrott be, és már-már hallom is a monoton kántálást… Mert ez lett az életünkből. Vagy ez lesz, ha hagyjuk.
Engem is megtalált a versed.
Üdv:
Ylen
Kedves Ylen!
Nagy igazság, amit mondasz, tényleg akkor válik ilyenné az életünk, ha hagyjuk. Személyes döntés és jellem kérdése az egész. Én nagyon sokszor érzem magam ilyen "menetelő zombinak", mert saját gyávaságomból és megalkuvásomból következően olyan életet élek, amit nem szeretek. És ezért utálom magam.
Köszönöm hozzászólásod, igazán jól esett.
Üdv.:
Tamás