Fáradt vagyok. Ó, de jó lenne kicsit
visszajutni a gyermekkorba!
Érzem, hogy mindjárt esni fog az eső,
s mezítláb állok a tócsákba.
Hirtelen elsötétült a türkiz ég,
villámok veszekedtek vadul.
Váratlanul lezúdult a vízfüggöny,
s Én ott álltam mozdulatlanul.
Az ég leszakadt, serényen hömpölygött-
hirtelen csend lett, s eső illat.
Nem maradt más nyoma, csak a pocsolya-
a szellő most ágakat ingat.
Nyomban kis izgatott palánta lettem,
ott álltam nevetve, kacagva.
Szabadult lelkem világnak széttártam,
s pocsolyákban szökelltem tova.
Szívemben a vágy játszott klarinéton,
rám kacsintott a huncut nap is.
Fogócskáztam szellővel felleg hátán,
immár boldog vagyok április!
6 hozzászólás
kedves Zsuzsa!
Szerintem ez e két vsz. önmagában is megáll, zseniálisan, jó rímekkel, átélhető hangulattal megalkotva.
Én is sokat nosztalgiázom, azaz megyek vissza regresszív a gyermekkoromba. Nem véletlen: onnan kapjuk a muníciót, ahol még tiszta volt a lelkünk , és tudat alatt erre vágyunk, csak most tudjuk megfogalmazni, azt, amit akkor átéltünk. Talán ezért nem tudjuk újra önfeledten átélni.
megint eggyé váltál versedben a természettel. Ez csak gyermekkorban természetes, ítt jó költői véna kell hozzá.
gratulál: Grey
Kedves Gergely!
Ó, messze vagyok én a jó költői vénától, de nagyon jól estek szavaid! Hálásan köszönöm! 🙂 Zsuzsa
Örülök, a boldogságodnak! ❤❤❤
Szeretettel: Edit
Drága Edit! Köszönöm kedves szavaid! Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Végigjártam veled a pocsolyákat és visszaemlékeztem én is a gyerekkoromra. Lám a fáradtságból is ki lehet zökkenni egy régi emlék felidézésével. Tetszett a versed.
Szeretettel: Melinda
Drága Melinda! Köszönöm kedves szavaid! Zsuzsa