Szergej Sztrelec: Nem jössz el hozzám…

Ты не придешь

Ты не придешь уже ко мне
Ты не придешь и не простишь
Ну а в душе, ну а в душе
Со мною споришь и молчишь.

Ты не придешь в последний раз
Ты у окна не постоишь.
Ну а в душе, который раз
Со мною споришь и молчишь.

Ты не придешь ни в сон снегов
Ты не придешь в рассвет весны.
В душе твоей так много слов
Но все слова лишь только сны.

Вот так и сердце на засов
Нет хода чувствам все коришь
И на отчаянный мой зов
Ты все молчишь, молчишь, молчишь.

Остались только лишь мечты
Что ты придешь, что ты простишь
Зачем же ты, зачем же ты
Не выносимо так молчишь.
________________________________

Nem jössz el hozzám

Nem jössz el hozzám már sosem,
Nem jössz, hogy megbocsáss magad;
A lelkedben folyvást velem
Vitatkozol, s vagy hallgatag.

Nem jössz utolszor még hozzám,
Nem állsz meg ablakom alatt,
A lelkedben, de hányszor ám,
Vitatkozol, s vagy hallgatag.

Nem jössz, ha hóval álmodom,
Nem jössz, ha költöget tavasz;
Lelkedben szó egész halom,
De álom az, csak álom az.

A szíved, lám, retesz mögött,
Érzésnek ott be nem szabad,
S ha hívlak kétségek között,
Te hallgatsz, hallgatsz hallgatag.

Remény marad csupán ezért,
Hogy jössz, hogy megbocsáss magad,
Ó, jaj, miért vagy, jaj, miért
Oly kínt szülően hallgatag?!

* * * * *