Lelkemnek kertjében dicső Igaz,
szívkoszorúérnek derű-vigasz,
a testnek, amelyen ha úr a bú,
annak gyógyító rózsás kakadu.
Lelkemnek kertjében jóság a gaz,
égő szellem-gyertyán húsvér viasz,
örömhírt fütyülő fehér rigó,
egyedi ő, sosem volt indigó.
10 hozzászólás
Kedves Szabolcs!
Hogy egyedi, ahhoz kétség sem fér. "Lelkednek kertjében dicső Igaz" – szépnek kell lennie annak a kertnek, ahol Ő jól érzi magát. 🙂
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca
Bizony szép, de hála a Jóistennek akad még benne gyomlálnivaló.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs! Sosem volt indigó: másolat! Ebben biztos lehetsz! Tetszik a megoldás, a két párhuzamos, egymással "beszélgető" versszak! Baráti öleléssel: én
Kedves Bödön!
Köszönöm szépen Neked.
Szeretettel: Szabolcs
Tehát a jóság…annyi bizonyos, hogy a pozitív gondolatok élteti a testét, a lelket egyaránt…gratulálok. versedhez, habár kicsit nehezen feltettem meg…de ez nem baj. 😊
Kedves barnaby!
Köszönöm, hogy olvastad és azt is, hogy megtaláltad számodra a mondanivalóját, és miért lenne baj az, hogy nehezen?
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Érdekes, hogy miféle gondolatok jönnek elmélkedve… Mély emlék, szép rímek a versedben.
Kár, hogy nem próbálsz hosszabb verseket is írni, hiszen mint látszik, hozzá megvan a tudásod.
Nagyon tetszik az utolsó záró sor:
"örömhírt fütyülő fehér rigó,
egyedi ő, sosem volt indigó."
de a többi rész is, szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm Neked, hogy itt jártál, és ha majd az ihlet úgy hozza, akkor írok hosszabbat is.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Sokáig ízlelgettem soraidat. Gyönyörű és mély mondanivalója van!
Szeretettel:
A.S.N.
Kedves Anck Su Namun!
Nagyon szépen köszönöm Neked azt, hogy ínyenc vagy.
🙂
Szeretettel: Szabolcs