Die Vergänglichkeit
Wie der Strom von dem schroffen Felsen stürzet,
Sich im Bette dahinwälzt, und sich fernhin
Im unendlichen Ocean verliert: so
Schwinden die Zeiten.
Gleich den schnellen Secunden fließen Tage,
Gleich den Tagen die Jahre hin. So alles,
Ja die ganze Natur, ach, unterliegt dem
Spiele der Zeiten.
Zart entfaltet der Rose Knospe sich am
Frühen, heiteren Morgen, und des Kelches
Blüthe hauchet dem Kreise zarter Elfen
Anmuth entgegen;
Sieh, da kommen der Sonne heiße Strahlen,
Bald entschlummert der Liebe Bild, es sinken
Ihre duftenden Blüthen, und die Zierde
Ist uns verloren.
Auf den Wangen des Mädchens blühen heute
Rosen; Tausender Augen weiden sich an
Dessen Schönheit, und morgen ruht es schon im
Arme des Todes.
Gleich dem Herkules stark an Manneskraften,
Schön gleich einem Apollo steht der Jüngling
Da, die sichere Lust der langgenährten
Hoffnung der Aeltern;
Morgen, rührende Scene! sieht der Vater
Und die weinende Mutter ihrem Liebling
Nach zum einsamen Grabe, das auch sie bald
Schlummernd umfasset —
Sagt, wo sind der Geschichte hehre Städte,
Wo Carthago, Numantia, Ninive, wo
Sind die Herrlichen? — Ha! sie sanken hin ein
Inhalt von Sagen! —
So bestrickt die Natur und ihre Kinder,
So die Macht und den Reichthum, alles, alles
Ein unendliches Chaos — mit dem Zeitlauf
Stirbt das Gedächtniß.
Alois Leopold Altmann
B)
A mulandóság
Mint ahogy a folyam visszacsapódik
Sziklákról, és ide-oda hullámzik,
S elveszik óceánban: az időben
Minden így tűn el.
Úgy folynak el napok, mint másodpercek,
És évek pedig, mint a napok. Múlik
Minden, s egész természet csak játéka
Tűnő időnek.
Gyenge rózsák bimbója bontakozik
Vígan kora reggel, s kelyhüknek szirma
Lenge tündérek körének lehel ki
Bájt, kecsességet .
Ám nézd, jönnek a forró napsugarak,
S gyorsan kihuny e kedves kép, elfonnyad
Illatos szirmuk, s e szép díszítések
Nékünk elvesznek.
Lányoknak arcán ma még rózsák nyílnak;
Szépségét a sóvár szemek ezrei
Követik, ámde már holnap nyugszanak
Halál karjában.
Nézd Herkulest, dagad férfierőben,
Szép, mint egy Apolló, áll fiatalon
Ott s vígan, szülők jó nevelésének
Biztos reménye.
Reggel, megható jelenet! Nézd apa
Mint zokog az anyával, mert a kedves
Gyermek hullt a sírba, ami őt ifjan
Zárja magába –
Oh, hova tűntek a híres városok,
Hol Carthago, Numantia, Ninive
Pompája? – Ha! Lesüllyedtek ők sorra
Mondák honába!
Így hódít meg mindent a nagy természet,
Így hull a hatalom, gazdagság, minden
Végtelen káoszba – s kihuny idővel
Emlékezés is.
Szalki Bernáth Attila
A)
A mulandóság
Mint a zord sziklák leomlottak,
Majd lefeküdtek a tenger ágyba,
A végtelen óceánban elvesztek:
Így tűnik az idő.
Mint a gyors folyású másodperc és napok,
Minden a nap az évek során.
Igen az egész természet, sajnos
Játéka az időknek.
Finom rózsa bimbó bontakozik ki
Korai, vidám reggel, és a kehely.
Virág sóhajt, finoman elfekszik,
Nem ellenkezik;
Nézd, itt jön a nap forró sugarai
Hamarosan szeretet alszik kép süllyedni ez
Az illatos virágokat, és a díszítésre
Elvesztettük.
Az arcon a lány virágzás ma
Rózsá; Több ezer szeme legelnek önmagában
Szépsége, és holnap nyugszik már
Halál karjaiba.
Mint a Hercules erősen férfi erők,
Gyönyörű, mint egy Apollo a fiatalok
Mivel a biztonságos vágy a hosszú táplált
Reménye a szülők;
Reggel, megható jelenet! látja az Atyát
És a síró anya kedvenc
Szerint a magányos sír, amely hamarosan
Szunnyadó ölelést –
Mondjuk, hol vannak a történelmi városok,
Hol Carthage, Numantia, Ninive, ahol
Vannak az uralmuk? – Ha! ezek elhalványultak,
Csak a mondákban élnek!
Meghódította mind természet és a gyerekeik,
Tehát a hatalom és gazdagság, mindent,
Egy végtelen káosz – az idővel futó
Mulandó emlékezés.
14 hozzászólás
Kedves Attila bá'!
Eléggé végtelen káosz ez. Ne haragudj, de számomra ez egy igényesebb nyersfordítás. 🙁
S ezt nem azért írom, mert bántani akarlak, csak egyszerűen nem tudom folyamatosan olvasni.
Barátsággal: dodesz
Kedves Dodesz!
Szeretném, ha veled együtt minden Napvilágos elolvasná
a Fórum Általános csevegés rovatába feltett véleményemet
valaki buzgó cselekedeteiről.
Kedves Dodesz!
A B) változatot tudod-e folyamatosan olvasni?
Kedves Attila bá'!
Nos, ez már kis odafigyeléssel követhető, de azért vannak benne akadályozó megoldások.
Tudom, hogy köt a szótagszám, de hiányoznak pl. a névelők, s az első versszakban a tűnik ige tűn változata sem szép.
A második versszakban pl. beilleszthető az oda kívánkozó névelő: "És évek pedig, mint a napok." helyett
"S az évek pedig, mint a napok. "
Az utolsó előtti versszakban a "Ha!" helyett inkább "Ah!" lenne megfelelő.
Barátsággal: dodesz
Kedves Dodesz!
Köszönöm.
Üdvözöl Attila bá'
Kedves Mindnyájan!
Szerintem az eredeti némileg zavaros, de szabad versnek álcázott prózai szöveg.
Nem is tudok hozzászólni, mert én nem értek ehhez a műfajhoz. Én a rímekhez,
dallamos verssorokhoz, az igényes formába öntött művek magyarításához értek
valamelyest, amit lehet folyamatosan olvasni, és alkalmasint élvezni. Szerintem
a fordítással járó fáradságot ez az opusz nem szolgálta meg. De a címe alapján
ez is beletartozik a mulandóságról írt értekezések hosszú, ám változatos értékű
sorába. Ebből nem is tervezem a követő fordítást, de még a nyersfordítást sem.
Ami pedig dodesz hozzászólását illeti, tapintatos őszinteségét tisztelettel tudom
csak akceptálni, és remélem, hogy túléli a kritikus megítéléseket…
Napvilágos barátsággal minden jóra törekvő alkotó irányában:
Dávid
Ha Tenkes kapitány segítségével feltenném ide B)
változatként egy másik próbálkozásomat, akkor rímtelenség
ide, rímtelenség oda mégiscsak űberelnéd ( tíz fős csapatoddal)
ugye ? Szóval bejöttél a csőbe rímszerész…
A válaszomból láthatod, hogy nem dobtam fel még a talpam…
Altmann fenti művének fordítása még a K) változatban sem lehetne emészthető. Ami ennyire "unter", azt nem is lehetne "überelni". Németesek véleményét azért kérem ki, mert versül jól tudok, de németül nem eléggé. Semmi nem pótolja azt a rímszerészi rutint, amit 65 év saját versírási tapasztalata nyújt. Én személy szerint kifejezetten örülök, hogy itt találkozhatom fordításaiddal mert ez azt jelenti, hogy alkotsz, karbantartod német poétikai nyelvezeted, és figyelemmel kíséred a pályatársak próbálkozásait is. Nem szeretném, ha elpatkolnál, mert akkor kivel is vetélkednék. Tóni már talán feladta itt, és elment az akadálymentes felületekre… Én már rég benne vagyok a csőben, amely a világosság felé vezet, és nyomom, ahogy a csövön kifér. És nem tévesztlek szem elől, kedves Attila bá'… :))
Napvilágos és fogalmazásilag is világos alkotói kedvet kívánok neked még nagyon-nagyon sokáig!
Dávid, az ungewöhnter rímszerész
(P.S. Kedves Kankalin, a fenti szöveg senkit nem sérteget…)
Kedves Attila bá' és mandolinos!
Kérlek benneteket, hogy a versek alatt kerüljétek a személyeskedést, egymás sértegetését!
A vélemények kizárólag a műről szóljanak! Ne legyenek durvák, sértőek!
Ha valaki alkot, kér kritikát, azzal vállalja, hogy pozitív és negatív dolgokat kaphat. Mindezeket normális hangnemben is lehet tálalni.
Magánjellegű beszélgetést vagy a Fórumon, vagy belső levelezésben lehet folytatni.
Irodalmárokhoz nem méltó, ha vérre megy a játék, mert az irodalom nem halálosztó fegyver.
Ismételten kérlek benneteket, hogy a további hozzászólások a műhöz kapcsolódjanak, az előzőek figyelembevételével!
Azt gondolom, hogy mindketten sikeresek vagytok a fordítások terén, fölösleges a puskaporos levegő.
Erre a bejegyzésre nem várok választ, ha mégis van kérdésetek azt ne itt tegyétek fel!
Köszönöm a megértést!
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin, drága Bírónőnk!
"A dolog úgy kezdődött, hogy visszaütött." – tréfának szántam…
De ki mondhatja ezt el közülünk???
Ki kezdte a személyeskedést???
Ki írta például most legutóbb
" és remélem, hogy túléli a kritikus megítéléseket…"???
A Tónit már sikerült innen elüldöznie – sajnos.Engem nem fog és nem tud!!!
Ha fair akarna lenni, tegyen fel tíz első fordítás mellett csak egy-két
követő fordítást, ezzel is megmutathatja,hogy nála nincs jobb
fordító széles e hazában.
Szeretettel üdvözöl Attila bá'
"A puskaporos levegő"-t felrobbantani akaró szándékkal kérdezem tőletek,
ismeritek-e ezt a szép magyar nótát, hogy aszongya:
Gyűlölöm a vadvirágos rétest (sic!)
De "Mit szól ehhez Borbás Marcsi,
S Magyar tengerünk, a Balcsi?"
A "Gyűlölöm a vadvirágos rétet" című opusz sosem volt magyar nóta, hanem egy tangó, aminek ismert szerzői vannak, és amit Karády Katalin énekelt óriási sikerrel. A mai napig rendszeresen muzsikálom…
A ' Gyűlölöm a vadvirágos rétest" az én magyar "nótám",
egykori kolléganőmből – ki nem tréfára hajló hölgy volt –
kacagást csiholt ki…
Ha így énekeled a szöveget, lehet, hogy még nagyobb
sikert aratsz…
Az ide nem illő bejegyzéseket töröltem. Megkérem az érintetteket, hogy a hasonlóakat BELSŐ LEVÉLBEN folytassák!!!
Alkotó- és szerkesztőtársaim nevében köszönöm a megértést!
Szeretettel: Kankalin