Eső kopog az ablakon,
könnyek csorognak arcokon.
Sáros úton tócsák tükre
mocskos, szépségére büszke.
Részvétlenül bámul a rög,
koldus hasztalan könyörög.
Faarccal néz rám a rokon,
megszoktam, nem veszem zokon.
Globális a gépi közöny,
gyűlölködő ember-özön.
Tárjuk ki az ablakokat,
szeretet szüljön szavakat.
Eső után kisüt a Nap,
sáros tócsák kiapadnak.
Mosoly derül az arcokra,
boldog lesz életünk újra.
Optimizmus
By karola
2 hozzászólás
Kedves Karola! Óhajodban osztozom, osztozunk! Bár csak így lenne! De mit tehetünk érte az óhajtáson felül? Szeretettel: én
Szia Karola! 🙂
Először megijedtem, hogy nem is lesz optimista a versed, de aztán megnyugodtam, mert szépen lendültél át a közönyből a mosolygó szeretet felé. Érzékletesek a képeid, szépen nyitottad ki a gondolatokat.
Kedvelem az olyan írásokat, amelyek pozitívan végződnek, mert felüdítenek, jó érzéssel hatnak át.
Köszönöm, hogy hozzájárultál ehhez. 🙂
Szeretettel: Kankalin