Nicolaus Lenau: Elmúlás

Vergangenheit

Hesperus, der blasse Funken,
Blinkt und winkt uns traurig zu.
Wieder ist ein Tag gesunken
In die stille Todesruh;

Leichte Abendwölkchen schweben
Hin im sanften Mondenglanz,
Und aus bleichen Rosen weben
Sie dem toten Tag den Kranz.

Friedhof der entschlafnen Tage,
Schweigende Vergangenheit!
Du begräbst des Herzens Klage,
Ach, und seine Seligkeit!
____________________________

Elmúlás

Hesper int, szikrája fénye
Villan – és mi búsulunk…
Elmúlásnak mély csöndjébe
Süllyed újra egy napunk.

Könnyű fellegek libegnek,
Holdas fenn az égi út,
Rózsát, sápadtat kötöznek,
Nap sírjára koszorút.

Néma vagy te, mulandóság,
Holt napoknak temető,
Szívünk búját, boldogságát
Egyaránt elföldelő!

* * * * *