[IG_KITOLT]Álmodban kéklő hold hull a szemedre.
Remegő pillád repülni szeretne.
Csendesen alszol s én némán figyellek,
mint csodára váró, álmos kisgyerek.
Ezüstös fénnyel keverem a hangod.
Felsikolt a szél, talán Te is hallod.
Aranyló csillagot szórok a hajadra,
itt ülök melletted, nem hagylak magadra.
1 hozzászólás
Kedves Hanga!
Nagyon szépen megírt vers, amit itt olvashattam tőled. Annyira megkapó a hangulata, a zenéje, a személyessége, hogy a második verszak ragrímei és az első versszak kiváló rímképi közötti apró ellentmondáss fel sem tűnik. Ha egy apró ötletet adhatok, az első versszak utolsó sorának utolsó szavát megnyújtanám, -kisgyermek- mert ez érzésem szerint jobban összecseng a “figyellek” sorvéggel.
Mégegyszer: aranyló, ezüstös – kéklő kis csoda ez a vers.
aLéb