Egy nyári estén a kiránduló szállásról felfedező útra indult Fanni és három barátnője. Már sötét volt, de semmiféle világítást nem vittek magukkal, így maradt a holdfény, csakhogy még az sem volt teljes, merthogy félhold volt. Az ég még nem volt koromfekete, láttak néhány denevért is a fejük felett elsuhanni. Egy elhagyatott romos épülethez vezetett a kis kanyargós út, amin eddig jöttek. Régi volt és négyszintes, szimmetrikus és kastélyszerű. A második emeleten, középen egy ovális ablakot, pontosabban ablakmaradványt pillantottak meg. Virág hozakodott elő először azzal a gondolatával, hogy onnan valaki folyamatosan figyel, majd a többiek is csatlakoztak hozzá ebben az elképzelésben. – Nem is biztos, hogy valaki, lehet, hogy valami figyel – mondta Rózsa, Virág ikertestvére. – Nézzétek, piros szemei vannak! – suttogta ijedten Ibolya a harmadik iker. – Igen, tényleg – helyeselt Virág. – Na, jó, felesleges egymást riogatni, nincs ott semmi – Fanni igyekezett nyugodt hangot erőltetni magára. – Igazad van, ki lenne egy ilyen elhagyatott helyen – hangzott Rózsa, egyetértő nyugtatása. – Komolyan így gondoljátok? – kérdezte Ibolya. – Persze húgi. – Nem vagyok a húgod Virág, egyidősek vagyunk. – jó, jó ne veszekedjünk, inkább nézzük meg közelebbről. A három lány egyszerre indult meg, de óvatos léptekkel az ódon várkastély felé. – Ibolya, te nem jössz? – Ja, de megyek. – Ez elég bizonytalan volt. – Megyek, persze. Fanni nyitotta ki a rozzant kaput, ami ekkor nagyot nyikordult. Lábujjhegyen settenkedtek be és a négy szív a négy torokban úgy kalapált, de úgy… – Menjünk fel az emeletre – ajánlotta Fanni. – Haha, ugye nem mondod komolyan, oda ahonnan valaki figyelt minket. – Ibolya hátrált. – Nincs ott senki. Gyere, megmutatjuk. Rózsa és Virág gyengéden ösztökélték a lépcsőhöz. Fanni már elindult felfelé. – Vigyázzatok elég rozoga a korlát. – Nem kellene inkább hazamennünk – próbálkozott utoljára Ibolya. De természetesen senki nem hallgatott rá. Lassan haladtak felfelé és bizonytalanul. Fanni ért fel elsőnek és miután jobbra, balra kémlelt már indult is a második emelet felé, mégpedig ott is az ovális ablakhoz. Virág és Rózsa szótlanul követték. Ibolya azonban karba fonta a kezeit és megállt. – Mi van? – szólt oda nem túl kedvesen Virág. – Én oda nem megyek föl. – Gyere, majd én fogom a kezed. Rózsa bíztatása hatásos volt. Fanni és Virág nyomában így nemsokára felbukkant a két másik lány is.
Miközben az ovális ablakot keresték egy ismeretlen hangot hallottak, aztán már láttak is egy alakot, akinek tényleg mintha piros szemei lennének. – Drágáim, nem hallottatok még arról, hogy egy idegen házba nem illik csak úgy besettenkedni? Ibolya rémületében úgy megszorította Rózsa kezét, hogy az felsikoltott. Virág akkorát nyelt amekkorát csak tudott. Fanni pedig levegőért kapkodott. – Lássuk csak kik szoktak besurranni a házakba illetéktelenül? Hát a rablók. Úgy, mi másért jöhettetek volna ide. Hallottatok a Karoling dinasztia elrejtett kincséről és eljöttetek megkeresni, csakhogy az nem titeket illet. Na gyertek csak velem, majd megtanítom én nektek, hogy vegyétek el a másét. Azzal egy sötét szobába terelte a rémült lánysereget mielőtt azok egy szót is szólhattak volna. Bent aztán Fanni két nagy levegővétel között ennyit mondott. – Mi nem vagyunk rablók, csak fel akartuk fedezni a kastélyt. – Hát persze. Éjszaka mi? Szóval én Magda vagyok, ezt véssétek az eszetekbe, az a Magda, aki megtanítja, hogy ne vedd el a másét… Újabb hatalmas és homályos terembe értek, amelyben egyetlen szál gyertya világított csupán. Reszkető, pislákoló fénye volt az egyetlen biztos pont. A tekintetek legyen szó akár reszkető gyermekszemről vagy magabiztos felnőtt szempárról itt összpontosultak. Magda ekkor hirtelen mozdulattal felvette a gyertyát, és ahogy az arcához közelítette a gyerekek egyre mélyebbeknek, csúnyábbaknak látták a ráncait. Szürkés haja is olyan félelmetesnek tetszett ebben a megvilágításban. A gyerekek szíve a torkukban dobogott mikor átmentek egy még nagyobb, még magasabb terembe. A helység négy sarkából négy hatalmas lépcső vezetett négyféle toronyba. Az idős hölgy régimódi kísérteties szavakkal végre megtörte a kínos és rideg csendet. -A háznak lett légyen négy szárnya. Külön-külön felmenétek egy-egy toronyba. A négy kislány, ha másban nem is, de legalább abban bízott, hogy együtt maradhatnak, és ha félnek összebújhatnak, most ez az elképzelés is elszállt akár a gyertyafüst. – Fanni! – hívta az idős hölgy az első kislányt. – Te vagy a legbátrabb tiéd a nyugati szárny. Szegény gyermeknek majd megállt a szívverése mikor az asszony érdes keze hozzáért. A gondolattól pedig, hogy teljesen egyedül, egy régi várkastély sötét rejtekén fog éjszakázni a hideg rázta. Magda egy kisebbet taszított rajta, hogy induljon fel a lépcsőn. Elkezdett előtte halványan, de gyorsan leperegni rövid kis élete. Főleg a szép élmények. Azok a nyugodt esték, amikor anya és apa együtt énekeltek neki. Mikor megismerte a hármas ikreket. Az első szerelme… Ó és a lovarda, amiről mindig álmodozott, ha nagy lesz, épít majd egyet és ott tanítja majd a kicsiket hogyan is kell lovagolni… most már nem lesz belőle semmi, mert, mert meghal. Tudta ezt az éjszakát nem fogja túlélni, belehal a félelembe, ő, "a legbátrabb". Ahogy lassan felfelé vánszorgott kába mosoly jelent meg az arcán. A félelem, az önkívület mosolya volt ez a megrémített gyermek hófehér arcán. Akár egy holdkóros máshol járt, amíg felért. A tekintetén látszott, hogy nem tudja, hol jár. A félelemtől bágyadtan ért fel a hosszú lépcső tetejére. A sötétségbe bámult már percek óta, de még mindig nem tudta hol van.
A levegő vérfagyasztóvá vált, ahogy már nem látta az egyetlen barátságos kis gyertya fényét. Mozdulni, sem mert csak fogta a lépcső korlátját a legfelső fokon állva. Bárhogy erőlködött is a szeme nem tudta megszokni a mérhetetlen, sőt természetellenes sötétséget. Hallgatta amint Magda a három barátnőjét is felküldi egy-egy szárnyba, de bármerre nézett nem látott világosságot, még csak egy egészen pici ablakot sem ahol egy árva csillag megbízható fényében társra lelt volna. Aztán minden elcsendesedett nem hallott több szót még csak pisszenést sem. Fanni összeszedte minden bátorságát. – Csönd van és sötét, én pedig álmos vagyok, és nem akarok a lépcsőn aludni. – mérte fel a helyzetét a kislány, majd megerőltette magát és tovább gondolkozott. Ez a rémes nő azt mondta, hogy én vagyok a legbátrabb, vajon miért gondolta? Ha már bátornak tartott, miért ne legyek az? Összeszorította a fogait, a szemeit szigorúan összehúzta és a korlátot elengedve egy határozott mozdulattal fellépett a "nyugati szárnyra" Ebben a pillanatban mintha minden megváltozott volna. A kislány félelme egy szempillantás alatt elszállt ugyanis felkapcsolódott a mozgásérzékelő. Fanni elképedt, hát ennyire volt tőle a világosság. Ja és, hogy egy régimódi, helyenként omladozó várkastélyban mozgásérzékelő lámpa legyen. Egy folyosón találta magát, ami végig vörös szőnyeggel volt leterítve, a kristálycsillár illúziója is megvolt. Mindenütt ajtók és mindegyikre kiírva, hogy mi található mögötte. A lépcsővel pont szemben volt a "hálószoba" feliratú ajtó. Fanni el is indult, hogy rögtön bemegy és lefekszik, de két lépés után megállt. – Egy elvarázsolt kastélyban vagyok, ki tudja, milyen csodákat rejteget, jó hogy nem fogok aludni. Így az információ ajtaján lépett be.
Furcsa, vagy nem furcsa Magdával találta szemben magát. Már majdnem kifordult, de kifejezetten kedves hangon szólalt meg a nő és ettől egy kissé megnyugodott. Ahogy jobban megnézte nem is Magda volt, hanem Emma.
– Jól választottál.
– Hogy érti?
– Jó döntés volt ezen az ajtón belépni.
– Igen, úgy gondolja?
– Igen, úgy gondolom. Bármit kérdezhetsz és válaszolok.
– Komolyan úgy érezte Magda, egy percig is, hogy rablók vagyunk?
– Nem.
– De hát akkor miért küldött minket négy külön szárnyba.
– A házának négy szárnya van, megtehette.
– Jó, de miért nem hagyta, hogy együtt maradjunk?
– Kíváncsi volt egyedül mennyi bátorság szorult belétek.
– Akkor reggel elenged bennünket?
– Igen, ha menni akartok.
– Remek, És tényleg létezik a Karoling dinasztia kincse, vagy azt csak úgy mondta.
– Gyermekem, olyan nincs, hogy azt csak úgy mondta, természetesen létezik.
– Milyen kincsről van szó?
– Szellemi kincsről, ami majd fizikaivá válik.
– Ezt meg, hogy érti?
– Úgy ahogy mondom.
– És, hol van az a kincs?
– Itt a szobában.
Fanni körbenézett, mi van a szobában. Hajópadló, szőnyeg nincs. Emma egy hintaszékben ült az ablak előtt, amin függöny nem volt. Egy régi polc állt a pici szobában, rajta egy háromkarú gyertyatartó, egy földgömb, néhány cserép virág és könyvek. Más nem volt. Azt mondta szellemi kincs az talán egy könyv lesz. Nem hinném, hogy a földgömb a földrajzi ismeretek miatt olyan nagy kincs lenne.
– Megnézhetem a könyveket?
– Persze.
Regények voltak és novelláskötetek meg naplók, egy kivételével. Ez a Biblia volt. Fanni levette a polcról.
– Megtaláltad – mondta sokat sejtetően Emma.
– Mit találtam meg?
-A Karoling dinasztia legértékesebb kincsét.
– Miért, mi van ebben a könyvben.
-A múlt, a jelen, a jövő és ígéret a folytatásra.
– Elolvashatom?
– Nyilván igen, de nehéz megérteni, segítségre lesz szükséged hozzá.
– Milyen segítségre?
– Bibliatanulmányozásra.
-Ó. És ebben ki fog nekem, illetve a barátnőimnek, a családomnak és nekem segíteni?
– Gondoskodom róla, hogy szakképzett tanítóitok legyenek, rendben?
– Rendben. Akkor most nyugodtan lefekhetek?
– Hát, a szüleid tudják hol vagy?
– Nem, de azt tudják, hogy éjszakai túrára mentünk a lányokkal, nem fognak keresni.
– Akkor nyugodtan lefekhetsz. Jó éjszakát.
– Önnek is jó éjszakát Emma néni.
– Kérlek, ne szólíts néninek, a nevem Emma. Te sem Fanni kislány vagy csak Fanni.
– Igaza van Emma, mindent köszönök.
– Fanni, Fanni, Fanni. – Rózsa gyengéden törölgette barátnője homlokát
– Igen, mi van?
– Jól vagy?
– Zúg a fejem, de mi történt, hogyhogy nem a kastélyban vagyok?
– Miféle kastélyban?
– Hát Magda kastélyában.
– Fanni, megtámadtak a denevérek emlékszel?
– Nem. De a Karolingok kincse a Biblia és szeretném tanulmányozni.
-A Biblia az egész emberiség kincse és emlékszel, Emmával tanulmányozzuk.
– Tényleg, akkor az egész csak.
9 hozzászólás
Érdekes történet. De mi az a Bibliatanulmányozás.
Azt hogy kell csinálni?
Mesélsz róla?
m.
Kedves Mikike : )
A Biblia nem könnyű olvasmány és sokszor jóval többet mond, mint elsőre értjük. Ezért vannak képesített személyek, akik önkéntesként a Mit tanít valójában a Biblia könyv segítségével témák szerint csoportosítva szívesen segítenek azoknak, akik szeretnének többet tudni e páratlan könyv üzenetéről. A képesített önkénteseket Jehova Tanúinak hívják és igen könnyen elérhetők.
: ) Szeretettel: Delory
Ó így már értem! Erről már hallottam. Viszont kérdezhetek még? Honnan van a képesítésük? És kik tanulmányozhatnak velük? Az is felmerült benem, hogy miért jó megismerni a Bibliát? Köszönöm őszinte válaszaid!
Szeretettel:
m.
Első kérdésedre a válasz: kérdezhetsz : )
Második: előzőleg ők is folytattak Bibliatanulmányozást, de a képzésük folyamatos, heti rendszerességgel van egy "szolgálati iskola" nevű program, ahol időről időre feladatokat kapnak és ezeket minden esetben értékelik is.
Harmadik: Bárki tanulmányozhat, aki szeretne.
Negyedik: A Bibliából megismerhetjük szerető teremtőnket és az ő szándékát a Földdel és velünk emberekkel kapcsolatban. Reményt ad számunkra a jövőre nézve és választ ad, hogy miért ilyen elszomorító napjaink világa.
Köszönöm érdeklődésed ;Delory
Ezek jól hangzanak!
Ha legközelebb találkozom valakivel aki ilyen érdekes dologgal foglalkozik, ígérem beszélgetni fogok vele. Legyen bármikor, akár ma este is lehet.
Köszönöm a válaszokat!
Szeretettel:
m.
Nem rossz, de az elején a párbeszédet nem tagoltad. Az a rész nagyon egybefolyik.
Igen, már régebben írtam, köszönöm az észrevételt és a látogatást.
Nadin
Tetszik!Izgalmas történet…
Gratulálok!
Üdv:Pityu
Köszönöm, hogy olvastál és nagyon örülök, hogy tetszett.
Szeretettel láttalak: Delory