Nádfödeles házikó,
rászállott a kis rigó.
Azt énekli lelkesen,
vár reám a kedvesem.
Sárgarigó útra kél,
messze már a nádfedél.
Hosszan nézem, merre száll,
szív-szerelmem arra jár.
Minden legényhez vadóc,
szava tüskés, haja kóc…
Ám nem ilyen, mégse`, nem,
ha két szemét nézhetem.
Illatozó rózsaszál,
zöld ablakban vár reám.
Rózsa, rózsa… vad rózsa,
így beszélnek őróla…
Csilingel a kacaja,
selymes, bársony a haja,
tűzpiros az orcája,
ha én megyek hozzája.
Míg fekszünk a vánkoson,
sárgarigó pároson
énekli a háztetőn,
szerelmes a szeretőm!
2 hozzászólás
Nagyon dallamos, kedves bájos rímekkel és lenyűgöző hagyományőrzéssel.
Szeretettel grat.Zsófia
Köszönöm, Zsófia!
Mindig is nagyon szerettem a népies, hagyományőrző verseket. Petőfi még az élő népköltészetből- és hagyományokból meritgethetett sokat. Ma már inkább a hagyománytisztelet és őseink népi szóhasználatának megőrzése lehet a cél. Mert az az igazán szépséges nyelvezet számunkra.
Szeretettel: alberth