Gurul széjjel megannyi hang,
súlyos cseppben, mint a higany,
fáradt homály lelkemen ül,
tücsök húzza a nótát, künn'.
Tücsök, tücsök, hagyd már abba,
víg nótádat tedd holnapra,
napfénynyaláb nem hull most rám,
kedvesem ma nem velem jár.
Meghívta őt a Jó Isten,
asztalához ült sebesen,
búcsú nélkül hagyott engem,
utamat most hogy keressem.
Merre találom meg, kérem
mondja meg valaki nékem,
a boldogság, tova tűnt fény,
szorongatom a gyűrűjét.
Melengetem a kezemben,
elindulok megkeresem,
az ég magas, hol egy létra,
az elmúlás egy rossz tréfa.
8 hozzászólás
Kedves Edit!
Versed nem csupán a hangvétele miatt, de témáján keresztül is mélyen megérintett. A költő mintha játékosan, könnyeden kezdené, pöröl a hangoskodó tücsökkel, aztán kiderül, miért is bántja őt a muzsika. S kibontakozik a fájdalom forrása, és a vágy, az elvesztett kedves után. Már értjük a címet is. (Akár egy létrán is fölmenne utána – ez nagyon szép, szinte megrendítő.) A végén a konklúzió: "az elmúlás egy rossz tréfa". Hát, tréfának szerintem is a lehető legrosszabb.
Szokatlan volt tőled a tördelés is, de felüdítő is egyben. Örülök, hogy olvashattam ezt a szép verset, köszönöm.
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca! Köszönöm elemzésedet. Teljesen fedi a valóságot, még ha kitalált is.
Örültem nagyon neked!
Szeretettel: Edit
Kedves Edit!
Mély érzéseket közvetínek a soraid. (akár kitalált, jól sikerült.)
Remek sorok, engem is megérintettek!
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm, kedves Ica!
Szeretettel: Edit
Tréfálkodó, de mégis mély mondanivalójú vers ez, Editke.
Mindenki hasonló érzéseken megy át, ha elveszíti akit szeret.
A hírtelen vesztés talán a legfájdalmasabb.
Szószólóként remekül megírtad.
Gratulálok hozzá és
ölellek: Ildikó
Köszönöm, drága Ildikó!
Szeretettel: Edit
Kedves Edit!
A magyar népköltészet finomságát idézi bennem, és a bánatával együtt tetszik.
Gratulálok!
Szeretettel:
Ylen
Köszönöm, kedves Ylen megtisztelő soraid!
Szeretettel: Edit