Samu nadrágja

Vértesszőlős barlangja
horkolását hallgatja,
Samunak, ki álmában
jár ősidők jármában.

Ő már homo erectus
paleohungaricus
seu sapiens legény,
túljár a vadak eszén.

Sziklakürtő-csapdája,
oly kegyelmes iránta,
sok lezuhant állatot
Samu gyakran láthat ott.

Ősbölény és ősmedve
esett be a verembe,
vadló, szarvas, a nagy hód,
s az orrszarvú alant holt!

Ott jártak friss patakra,
szakadék volt alatta,
nagy zajt csaptak Samuék,
így lett bő vadteríték.

Tűz parázslik elrejtve,
olykor felcsap lángnyelve,
így készül a vacsora,
lám, Samu nem ostoba.

Gyermeke is van neki,
ki a vadat tereli,
ő meg medvét nyúzogat,
míg kőpengét húzogat.

Hideg telek idején,
mikor a fagy kőkemény,
Sámuelnek nadrágja
vékony, ha a szél járja.

Kell bizony a jó bunda,
az asszonya is tudja,
alábújnak kettesben,
mint két ember egy testben.

Sorsuk csupa rejtelem,
az ősvilág szertelen,
meteor száll, mélybe hull,
földrengéssel párosul.

Lent kardfogú tigrisek,
vérengzőek, hisztisek,
de Sámuelnek eszén
nem járhat túl földi lény!

Nem fél Samu semmitől,
rá az áldás egyre dől,
családja van, nem árva,
s rajta van a nadrágja!