Bíbor színű az alkonyat, már a hegy mögött úszik,
messze távolban hallom a lüktető dobokat:
valahol ünnep van, önfeledt tánc, talán esküvő-
megfogant fejemben száz és ezernyi gondolat.
Ezt a pillanatot most sürgősen meg kell ragadni,
nem ereszteni, szorítani erősen. Segíts
Te is! Nézd, milyen gyönyörű! Add a kezed, ragadjon
el minket a sodró árral: dalolj, ölelj, szoríts!
Ez a csodaszép emlék a halálomig elkísér?
A portrém ott marad az éjjeli szekrényemen:
Nézd, hogy kacag a szám! – Látod rajta a naplementét?
Ormok közt, narancs- vörösben tündököl ékesen.
2 hozzászólás
Kedves Zsuzsa!
Mint látom, betartod, amit a bemutatkozásodban jeleztél, mert szép természeti verseket tudsz alkotni,
szépen, formásan, hiba nélkül. Bár én nem számoltam a sorokban lévő szótagokat, mégis, szépen hangzanak. Itt-ott a rímeknél lehetne javítani. Szép versed megérdemelné.
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata! Köszönöm szépen, hogy olvastál 🙂 Örülök építő jellegű kritikádnak, hisz ebből tudok továbbfejlődni. Szép, tartalmas estét: Zsuzsa