Édes élet

Írj az életről – mondta kedvesen,
a szájából lógott egy szalmaszál.
Az nem is olyan könnyű, Kedvesem,
akkor legyen az a kávéskanál.

Inkább írok róla, vagy a zaccról,
meg ahogy reggel a nedűt isszák,
az sem érdekel, ha megharagszol,
mert nem ismered az ital titkát.

Rendben – s kiköpte a szalmaszálat,
taníts, hogy jól induljon a napod,
mikor kávéért folyik a nyálad,
sajnos én csak a második vagyok.

Először is, érezd az illatát,
benne az esszenciát, zamatot,
ahogy az egész tested járja át,
pedig te még azt fel se kavarod!

Ne szólj – mert Kedvesét ismerte –
tej, tejpor, tejszín bele vétek…
s ő ilyesmivel sohasem viccelne,
kihunynának a napban a fények.

Az ajtófélfának dőlt az Édes,
hisz párja micsoda hévvel beszélt,
s elhatározta, ha már lehetséges,
reggel kávéval várja Kedvesét.

Másodjára pedig – jól jegyezd meg –
nem édes se cukortól se pöttytől,
azt magadnak kell megfűszerezned,
ahogy iszod, íze beléd fröcsköl.

Lám, ez az igazi élet, hidd el,
most eredj, főzz egy adagot nekem –
s mint aki viccet azt nem is ismer,
néz a polcra s szól: ott a csésze fenn.