Hinnéd, hogy egy éve már,
nincs teríték, csak helyed,
én persze itt, még eszem,
csak újra, újra szedek.
Tudom, előttem áll az
ismeretlen, már látod,
most még itt vagyok magam,
mit te jártál, én járok.
Utam nem kanyartalan,
de véges, könyörtelen,
te vigyázzál rám fentről,
én ölellek idelenn.
2 hozzászólás
Leginkább az egyszerű, mindennapi helyzetekben fáj a szeretett személy nélküli élet. Szépen megírtad.
Üdv: Klári
Szia Kedves Klára!
Végtelenül örülök, hogy írtál, és igen, jól látod. Ezt a hiányt mindig magammal hordom.
Üdv,
A.