Emberek!Férfiak!Nők!Gyermekek!
Ti Isteni remekek! Emberek!
Kik az élet értelmét keresitek,
Néztek,de észre nem veszitek.
Igát hajtjátok,sütitek kenyereteket,
Eszitek,s fájlaljátok láncra vert kezetek.
Honnan jő e lánc?Miért viseltek?
Hisz magatok,ki magatokra tettétek.
Szemeitekre szemellenzőt tettetek,
Igazság helyébe boldog hazugságot hisztek.
Oly különcök vagytok egymással szemben,
Pedig egy fajta vér lüktet szívetekben.
Álljatok meg másodpercre!Nézzetek az égre!
Messze menő varázslatos közelségbe.
Nézzétek meg csillagok pislákoló táncát!
A hold és égvilág mennyei nászát.
Ne felejtsetek el soha levegőt venni!
Tudjátok meg milyen szabadnak lenni!
Merjetek szeretni!Remény soha feledni!
Önfeledten kacagni,énekelni,táncolni!
Bánatos idegen arcot megérinteni!
Tátongó ürességben felkiáltani!
Merjetek csókolni,örökké ölelni!
Szívetek kitárva mind halálig élni!
Gyámoltalant védeni!Karodat nyújtani!
Segítséget kérni!Himnuszra felállani!
Feketében szívünknek szentjét gyászolni!
Fehérben angyalként mennybe felszállani!
Félni és csalódni,párnába sírni!
Gondolataitokat vers sorokba írni!
Istenbe s magatokba hinni!
Tervezni és tenni,végén megpihenni!
Itt a csoda előttetek ,bennetek,
Foghatatlan csoda ez, miből lettetek.
Ne felejtsétek emberek!Értelmet az életnek
Csak az adhat,ki meri a félelmet.
Ki ledobva láncait keringőre kéri fel az éjjelt.