Csillagok alatt álltunk azon az éjszakan,
Ott ért véget életemben a magány.
Csak az ég és lakói voltak velünk talán,
Miért most kezdődött? Legyen talány.
Ketten álltunk ott a hajnal udvarán,
Éreztem érte bebizonyítanám,
Vétségeimet most visszafordítanám,
Őt senkihez sem hasonlítanám.
Mert tiszta valómat érdemli,
Es ezzel nem akarok kérkedni.
Bűneimet legjobb volna elégetni,
Én már csak vele akarok eltévedni!
Eltévedni két úton, de egy felé menni!
Éltemben nem akarok nélkule lenni,
Szívéből minden nap kicsit elcsenni
És a végén vele a mennybe felmenni.