A lóápoló 44. fejezet

44. fejezet

A XVIII. –kerületi Önkormányzat előtt, gyülekezett a kis létszámú násznép. Takács Rózsa, és Géza, mint a két tanú voltak jelen. Lajos töltötte be egyelőre a rokon szerepét, mivel Petra még nem volt itt, Fanni pedig, Géza párjaként topogott a hűvös nyirkos időben. Az ifjú pár még váratott magára.

László egyelőre, mint esküvői sofőr, és természetesen vőlegény, nyomta meg a kaputelefon gombját. Ahogy meghallotta a kattanást beleszólt: – A hintó előállt.
– Hamarosan lent leszünk, már csak kabátot veszünk – hallotta Éva hangját.
– Itt várok – mondta, és választ már nem várt.
Visszasétált az autóhoz, és a csomagtartóból kivette a korábban vásárolt hosszú fehér szalagot, és felkötötte az antennára, ezzel adva az alkalomhoz illő megjelenést a járműnek.
Először Petra érkezett, mert ő szaladt a lépcsőn, hogy minél hamarabb találkozzon, apukájával. Tudta, hogy már hivatalosan is az, mert ott volt mikor tegnap délután aláírták az örökbefogadási papírokat.
– Szia, apu – üdvözölte, és a nyakába csimpaszkodott.
Mielőtt László fogadhatta volna a köszönését, már fel is tette első kérdését: – Milyen autó ez, ezt még nem láttam?
– Szia, kicsim – fogadta először a köszönést.
Ekkor érkezett oda Éva.
– Milyen autó ez? – kérdezte ő is.
– Tegnap vettem – magyarázta László. – Az utóbbi időben, már majdnem sajátomként használtam a lovarda kocsiját. Mivel kiköltözöm a régi szobámból, mindennap szükségem lesz autóra, ezért vettem magamnak egyet. Tetszik a hölgyeknek?
Éva körbejárta sötétkék autót, majd kinyitotta a jobb oldali első ajtót, és belül is szemügyre vette.
– Szép járgány, csak kicsit komor a színe – állapította meg röviden -, de a mai alkalomra kifejezetten elegáns. Jól áll neki a szalag.
– Nekem tetszik – nyilatkozott Petra röviden, amikor beült a hátsó ülésen előkészített magasítóra.
László megvárta, míg Éva elfoglalja a helyét, majd becsukta az ajtót. Megkerülte a kocsi orrát, és beszállt a kormány mögé.
– Induljunk, nem szeretnék elkésni – mondta és elindult.

A rájuk várakozó társaság nem figyelte a parkolóba érkező sötét autót, mert nem ilyennel várták az ünnepelteket. Amikor kiszálltak akkor ismerték meg őket.
László sötét öltönyben volt, rajta a hűvös idő miatt, szürke háromnegyedes kabát, és persze fekete cipő. Éva öltözékéből a majdnem földig érő fekete átmeneti kabát miatt nem látszott semmi. Petra rózsaszín pufi dzsekije alól kilátszott a halványkék, hosszú, koszorúslány ruha. Fehér harisnya, és szintén kék cipő egészítette ki öltözékét.
László kinyitotta a csomagtartót, és elővett egy vajszínű rózsákból kötött menyasszonyi csokrot, és átnyújtotta Évának.
– Honnan tudtad, hogy ez a szín a kedvencem? – kérdezte, és átvette a virágot.
– Nem tudtam – válaszolta László. – Beléptem a virágüzletbe, és más virágot nem láttam csak ezt, a többi mintha ott sem lett volna, tudtam, hogy ebből kell megcsináltatnom a csokrot.
– Nem akartam, hogy korán meglásd a menyasszonyi ruhámat ezért vettem fel ezt a rémes kabátot, de most már megnézheted – szétnyitotta a kabátot, és csak azt látta, hogy Lászlónak leesik az álla.
Vajszínű kosztüm volt rajta. Majdnem azonos árnyalatú, mint a kezében lévő rózsák. A ruha követte minden hajlatát, és domborulatát.
Körülnézett a jelenlévő férfiakon, és feltűnt neki, hogy nem csak vőlegénye szája maradt nyitva.
– Csukjátok be a szátokat, mielőtt torokgyulladást kaptok ettől a nyirkos levegőtől – tanácsolta, és összefogta magán a kabátot. – Bent majd leveszem, akkor többet láthattok – mosolygott az egybegyűltekre.
Elindultak a bejárathoz. A társaság a kapunál előre engedte a házasulandókat. A portás eligazította őket, hogy a kisterem az első emeleten van. Felérve László bement az irodába ahol az időpontot kérték, és jelezte az ott lévőknek, hogy megjelentek az esküvőre. Visszatérve azt látta, hogy Éva a társaság közepén forog, bemutatva az egybegyűlteknek a ruháját, ami alakjának minden részletét kiemelte.
– Nagyon csinos vagy – ölelte meg László -, de kezdek féltékeny lenni.
A titkárnő összeszedte az igazolványokat a két tanútól, a házasulandóktól a gyűrűket is elkérte, majd felszólította őket: – Kérem, fáradjanak be!
A jegyespár előre engedte a vendégeket, ők meg az ajtóban várták a bevonuló zenét.
A terem, megnyugtató halványzöld színét, fehér keretbe foglalt vajszínű részekkel díszítették. Elöl sötétbarna íróasztal, mögötte szék az anyakönyvvezetőnek. Az asztalon kinyitva a tekintélyes méretű anyakönyv. Az asztal előtt tizenkét Tiffany szék, halvány virág mintával. A vendégek helyet foglaltak az első sorban. Előttük két szék üresen maradt a jegyespárnak. A tanukat az ezek mellé helyezett zsámolyra ültette a titkárnő, majd az oldalajtón távozott a helyiségből. Hamarosan megjelent a vállán keresztülvetett nemzetiszínű szalaggal az anyakönyvvezető, és megállt az asztala mögött. Megszólalt a zene, ekkor indult el Éva, és László, az ütemre lépkedve. Leültek a számukra fenntartott székekre. A zene kicsit lehalkult, teret engedve a következő eseménynek. A jegyespár mosolyogva egymásra nézett, és áradt a szerelem a szemükből.
– Szeretettel üdvözlöm, e borongós napon megjelent jegyeseket, rokonokat, és barátokat, remélve, hogy a most megkötendő házasságban ez lesz az utolsó, ilyen szürke nap. Önök, mint fültanúk előtt megállapítom, hogy a házassági szándék vitathatatlanul fennáll. A lehetséges büntetési tételek változatosak, szerepel közöttük az örökös béklyó és rabiga – de ugyanúgy kiróható a holtig tartó boldogság is. Csak az előttem álló két fiatalon múlik, hogy mi lesz az ítélet – próbálta oldani, a kinti mintájára, bent is fellelhető borút.
Kedves ifjú pár, eddigi életük valóban legnagyobb döntését hozták meg akkor, amikor szerelemmel a szívükben megjelentek előttem azzal a szándékkal, hogy egymással házasságot kössenek. És most, ahogy ígértem, az itt megjelentek mindannyian fültanúi lehetnek, Éva, és László egybehangzó vallomásának.
Felvette az asztalon lévő papírt, amiről a neveket fogja felolvasni. Nem akarta eltéveszteni, mert az rossz fényt vetett volna felkészültségére.
– Kérem, álljanak fel! – emelte tekintetét ismét a társaságra.
– Kijelenti-e ön Fodor Éva, hogy az itt megjelent, Sárosi Lászlóval házasságot köt, és jóban, rosszban vele tart?
– Igen – válaszolta azonnal Éva.
– Kijelenti-e ön Sárosi László, hogy az itt megjelent, Fodor Évával házasságot köt, és jóban, rosszban vele tart?
László sem habozott mielőtt kimondta: – Igen.
– Egybehangzó, igen kijelentésük alapján, kijelentem, hogy Fodor Éva és Sárosi László mostantól házastársak – vonta le az egyértelmű következtetést. – Elsőnek felkérem a feleséget a házassági anyakönyv aláírására.
Éva odament az asztalhoz, és ahol mutatta az anyakönyvvezető ott aláírta a könyvet. Utána László, majd a két tanú is hitelesítette a házasságkötésük tényét.
Éva és László már nem csak egy pár, hanem házaspár, egy család. A mai naptól házastársként élik majd a mindennapjaikat, nemcsak érzelmileg, hanem jogilag is összetartoznak. Mint házastársak felelősséggel tartoznak egymásért. Csakis önökön múlik, hogy milyen boldogok lesznek egymással, hogy az egymásnak ajándékozott életüket milyen tartalommal töltik meg. Kívánom, hogy egész életükben együtt tudják ünnepelni december 16-át, és hosszú évek múlva is szívesen és szeretettel emlékezzenek vissza a mai napra, amely az önök piros betűs ünnepe.
Kívánom, hogy egész életükben mindig nagyon szeressék egymást. Segítsék a társukat jóban, rosszban egyaránt. Soha ne feledjék, lehet az élet gondtalan, derűs, de jöhetnek sokkal vidámabb napok is, melyet biztos nem szeretnének egymás nélkül eltölteni. Életük összekötésével a legszebb ajándékot adták egymásnak, önmagukat.
A zene most másikra váltott, és ekkor bejött a titkárnő egy kispárnával a kezében, amire vékony, selyem szalaggal, voltak a gyűrűk odakötve.
Az anyakönyvvezető kijött az asztal mögül és az mondta: – Kedves fiatalok, engedjék meg, hogy először egy Goethe verssel köszöntsem önöket, mint új házasokat.

„Azt adom, mi legnagyobb: a szívemet,
Mely útra kelt és felkutatta a tiedet.
Rejts el, őrizz, éltess engem kedvesem.
Én veled leszek, és Te leszel a mindenem.”

A zene elhallgatott.
– E gondolatok jegyében, szeretetük és összetartozásuk szimbólumaként húzhatják egymás ujjára a karikagyűrűket.
Sorban felkerült a gyűrű, Először Éva, majd László ujjára.
– Fogják meg egymás kezét, nézzenek egymás szemébe és az igent, pecsételjék meg az első hitvesi csókkal.
Kis felhördülés követte a kicsit hosszúra sikerült csókot. Elsőnek az eseményt celebráló gratulált az ifjú párnak, majd az ismét beérkező segítség, tálcájáról levett egy pohár pezsgőt.
– Ezzel a pohár itallal köszöntsük az fiatalokat – emelte magasra a poharát, és megvárta amíg, mindenik elvesz egyet. Csak éppen belekortyolt, majd az oldalajtón csendben távozott.
Sorban mentek koccintani a megilletődött párral.
A gratulációk után, amerről jöttek arra távoztak a teremből. Az ajtón túl, visszakapták igazolványaikat. László az személyije mellé átvehette a házassági anyakönyvi kivonatot is.
Kiérve a szabad levegőre Lajos körbe nézett. Hamar megtalálta amit keresett.
– Utólagos engedelmetekkel, rendeltem egy kisbuszt – mutatott a parkolóban álló jármű felé. – Így együtt mehetünk az étterembe. Onnan már úgysem vezethetne senki, az itt hagyott autókért majd holnap visszajöttök.
Sorban beültek, és elindultak az Éva és László által kiválasztott vendéglátó helyiség felé.