Diákjai elszöktek már
krétás keze közül.
Sok télre váltott forró nyár.
Emléke felderül,
ha lassú, ritka lépteit
mégis észreveszik,
kézfogó hála jeleik
közt így lát emberit.
Nem semmibe repült a szó,
hiszi és érzi is,
a hasznos példa lelki jó,
bennük éltető kincs.
Szemük meggyőző nyilai
élénkítik szívét,
sohasem nyugvó évei:
erkölcsi csillagrét.
Tollat fog, jegyzetfüzetet,
billentyűn tétováz.
Mindent leírni nem lehet,
s ne legyen cukros máz
a rím emléksorok között,
csak apró villanás,
amint őriz új, friss erőt
borként egy áldomás.