Bölcsőtől koporsóig
hányszor foszlik rongyosra,
s férceled szorgosan foltosra,
vagy csak nézed vackában, hogy remeg
ha lázas szegény,
s angyalka nyújtózik sebhelyén.
Bölcsőtől koporsóig,
hányszor szakad újra szét
az öltések helyén szökken a remény…
Aztán újra dobban,
nézed, nevetsz, megveted.
Ki tudja, mért nem hajítod ki még?
2 hozzászólás
Jó vers, elgondolkodtató. Sokféleképp lehet értelmezni. Engem leginkább egy toldozott-foltozott emberi kapcsolatra emlékeztet, amit nincs szívünk eldobni .
Üdv: Kati
Nekem is tetszett. Nem egyszeri olvasatra való.
👍🏻🌞❤🌹