Leporolom a hegedűm,
mint néha az éveimet,
eltűnődve rejtett derűn,
ami ujjaimban remeg.
Zene éleszti a kedvem,
vagy hangulat a dallamot?
Vonó fönt és lejtmenetben:
ablakot nyitnak futamok.
Kizökkentve a jelenből,
körforgásból szabadulva
egy új érzés is előtör
régit hullajtva a múltba.
Leporolom éveimet
ilyenkor hegedűszóval…
Énekelj s én játszom neked,
mint susogó levél szólal.
Feszes húrok lazulhatnak,
bennem sem a régiek már,
mégsem siratják a nyarat,
az órám is előre jár.
Nem törődöm az idővel,
csak szóljon a kedves dalom,
ezzel is a szerelmünk nyer,
ha nem száll ki az ablakon!
1 hozzászólás
Korábban olvastam versed, itt is szeretettel mert nagyon szép. Éva