Évapó már nagyon várta a tavasz jöttét. A jó idő azonban, csak nem akart beköszönteni. Évapó nem tudta elképzelni, mi történhetett a Tavasztündérrel. Bekukucskált a távcsövébe, de csak annyit látott, hogy még mindig nem kelt fel. Pedig ilyenkor már rég sürögnie-forognia kellett volna. Hiszen az ő feladata, hogy ébressze a természetet.
Kérdezgette a fákat, madarakat, a fűszálakat, hogy mi tudnak a Tavasztündérről.
– Csak nem beteg? – tudakolta az apóka.
Végül egy kis csiga hozta a hírt, hogy a galád Fagyboszorkány nem akarja, hogy napsütéses szép idő legyen, mert ő, azt ki nem állhatja. Ezért álomport szórt a Tavasztündér szemébe. A kistündér pedig azóta csak alszik, alszik…Így a virágok sem bújtak még ki, a napocska is szundikál, csak néha-néha dugja ki a fejét a felhők mögül.
Évapó azon gondolkodott, hogyan törhetné meg a gonosz varázslatot. Belefújt a varázssípjába. A sípszóra odasereglettek az erdei manók. Együtt törték a fejüket, hogyan tudnák felébreszteni a Tavasztündért, hogyan járhatnának túl a gonosz, fagykedvelő boszorka eszén.
– Mit tegyünk? Mit tegyünk? – tanakodtak.
– Van egy ötletem! – rikkantotta az egyik manó. Szóljunk, minden erdőben élő négylábúnak és kétlábúnak, a fáknak, a bokroknak, hogy segítsenek! Csapjanak a tündér ablaka alatt minél nagyobb lármát, arra csak felébred!
Így aztán a madarak mind-mind dalra fakadtak. A fák zörgették száraz ágaikat. A manók sem maradhattak ki. Ők napcsalogató és tavaszi dalokat énekeltek. A nagy zenebonára a Nap is kikukucskált a felhők mögül. Először csak gyengén, majd egyre erősebben sütött. Megcsiklandozta a Tavasztündér arcocskáját. A tündér a cirógatásra, és a nagy zsivajra felriadt. Nyújtózott egyet, majd megdörzsölte a szemét.
– Hű, de jót aludtam! Csak tudnám mi ez a hajcihő? Mi ez a irdatlan ricsaj? – mondta nagyot ásítva.
Kitárta az ablakot és meglepődve látta, hogy az erdő lakói mind-mind összegyűltek a palotája előtt, s énekelnek, lármáznak, táncikálnak.
– De jó, hogy végre felébredtél! – ujjongott a kis csiga.
Elmesélte a Tavasztündérnek, hogy a gonosz boszorkány, mit is tett.
-Jaj, akkor sietnem kell! – azzal tüstént munkához is látott. Varázspálcájával suhintott egyet, s ezt mondta:
Tél szevasz,
gyere tavasz!
Huss el hideg,
legyen meleg!
Fagyboszorka takarodj,
mától, máshol uralkodj!
Lássatok csudát! – minden fa, bokor zöldbe borult. Kibújtak a tavaszi virágok is. Hamarosan jöttek a költöző madarak, hangos csiviteléssel köszöntötték az erdő népét, és a tündért.
A virágok úgy illatoztak, hogy ezt már a gonosz boszorkány végképp nem tűrhette, elviharzott mérgesen rázva az öklét.
A Tavasztündér csilingelve kacagott, amit Évapó is meghallott a palotájában. Belekukkantott a távcsövébe, s látta minden úgy van, ahogy annak ilyenkor lennie kell.
Kisütött a nap. Az emberek is jókedvűen indultak a dolgukra. A csúnya, rossz idő eltűnt. Beköszöntött a tavasz.
10 hozzászólás
Kedves Katalin!
Ez a kicsit átdolgozott változat is tetszett. 🙂
Judit
Szia!
Köszi, hogy elolvastad! Kicsit kerekebbé írtam át(szerintem) üdv hundido
Szia hundido!
Most is fel kellene már ébreszteni a Tavasztündért, de hiszem, hogy hamarosan ébred is már a lármára. 🙂 Lehet, hogy mi emberek is példát vezetnénk róluk… de ez már más tészta, hogy nekünk hol és miért kellene lármáznunk. 🙂
Csudaszép mese volt… (csudaszép) 🙂
Szeretettel,
Ida
Szia!
A medvék a tavasz jöttét jelezték, remélem a Tavasztündér segít ebben.
Lármáznunk nekünk is lehet…hátha vki meghallja 🙂
Örülök, hogy tetszett ez a kicsit átdolgozott mese. üdv hundido
Szia! Hát ez a fagyboszorka igazán egy elvetemült nőszemély! Még szerencse, hogy Tavasztündér nem hagyta magát! Hajrá Tavasz! Már nagyon várunk! Klassz ez a mese! Üdv: én
Szia!
Örülök, hogy te is a Tavasztündér mellett vagy! A Fagyboszi, huss! Elviharzott, szóval beköszönthet a várva várt tavasz! üdv hundido
Kedves Katalin!
Milyen jó, aki ilyen szép meséket tud írni. Sok név kell hozzá, meg valamit
kitalálni, amit a gyerekek szeretnek hallgatni. Én csak egy hosszú mesét írtam
a dédunokáimról, meg a három macskáról, de arról nagyon sokat, mert csintalan
macskák voltak, és sokáig éltek.
De itt most a te versedről olvastam a mesét, a gyerekek biztosan örülnek, ha
majd meghallják a mesét.
Mint irodalom, nagyon jó, én is örömmel olvastam.
Kata
Kedves Kata!
Igen, jó meséket írni, kicsit újra gyereknek lenni, kalandozni a mesék világában…Köszönöm, hogy elolvastad és remélem én is, hogy a gyerekeknek is tetszik majd(ha eljut hozzájuk) üdv hundido
Kedves hundido!
Nagyon tetszett ez a meséd is. 🙂
Üdvözlettel,
Janó
Kedves Janó!
Köszönöm, hogy elolvastad. üdv hundido