Csak úgy sétáltunk egyszer
a Nagykörúton.
Én elvegyültem, mint
szürke, kis veréb.
Pedig fiatal voltam még,
csinos és szép is talán.
De rajtam volt levakar-
hatatlanul korunk pecsétje:
az eddig és ne tovább.
Te kiváltál, mindenki nézett.
Szakállas férfiarc,
piros bársonykabát,
hosszú hajadat
nem fogtad össze hátul,
és szemébe néztél mindenkinek.
Kanada akkor még
fogalom volt nekünk. Veled
mehettem volna oda.
Talán szerettél is,
mióta karláncod belegabalyodott
a fekete neccharisnyámba.
Alig tudtuk kibogozni.
Nem is nagyon akartuk.
A Jókai-téren egy padra ültünk,
jött-ment a nép,
s te azt mondtad, gyáva vagyok.
Levettem akkor a cipőm,
és mezítláb álltam a szobor talapzatára,
hogy lásd meg a bátorságomat.
„Mezítláb a parkban”. Nagy dolog.
Talán szerettelek, de nem mentem veled,
mert ez a föld…
8 hozzászólás
Kedves Kati!
Szép vers, számos asszociációt generál.
Üdv: Laca
Szia Laca!
Köszönöm, hogy elolvastad. A te újabb verseid?
Üdv: Kati
Szia Kati! Klassz ez a vers, olyan…mai! Egy pillanat, s kész az idő egésze, h egy nagy klasszikust idézzek. Pikáns is és szertelen. (Mit keresett a szakállas férfi karperece a te harisnyádon?) A pillanatok elszállnak, és soha többé nem jönnek vissza. Ellemezhetetlenül jó. Nem is érdemes elemezni, csak olvasni! Üdv: én
Szia Bödön!
Köszi, hogy itt jártál. Mit keresett? "Talán szerettem is". 19 éves voltam. Megbocsátható.
Üdv: Kati
Kedves Kati!
Nagyon tetszik a versed. Bizony, vannak pillanatok, idők, amikor mehetnénk
valahová, messze idegenben. Van, amikor valakinek nagyon tetszik, azonban
talán többen (s Te azokhoz tartozol), akik ezt a kis országot többre tartják, és
még ha az az udvarló tetszik is kicsit, mégis itthon maradtok. íén sem tudtam
volna soha ezt a kis szegény országot.
Szeretettel olvastam, nagyon tetszett nekem:
Kata
Kedves Kata!
Köszönöm értő olvasásodat. Örülök, hogy tetszett.
Szeretettel: Kati
Tudod?
Nem voltál gyáva, "egyáltalába'".
túlparti
Ki tudja már, mihez kellett akkor nagyobb bátorság, menni vagy maradni?
Kati