Spanyolországi úti beszámoló harmadik nap délelőtt – Valencia I.

A harmadik napon, reggel ismét bőséges svédasztalos reggelivel várt minket a szálloda, aminek a reggeli után búcsút intettünk, és elindultunk Valencia, Spanyolország harmadik legnagyobb városa felé.

Útközben az idegenvezetőtől gyorsított spanyol nyelvleckét kaptunk a kérem, köszönöm, és az italok, kávék spanyol nevei tárgykörében.
Ebből a legérdekesebb számomra a „függő kávé” volt, ami egy szolidaritási kávé, aki ilyet rendel, az látatlanban meghív egy utána érkező vendéget, aki rászorul a kávéra, nem maga issza meg. A pulton elhelyezett golyós számológép jelzi, hogy éppen mennyi függő kávé van kifizetve.
A másik érdekesség a Zapatero kávé, ami Rodriguez Zapatero spanyol szocialista politikusról kapta a nevét, aki, amikor megkérdezték, hogy szerinte mennyibe kerül egy kávé a bárban, hetven centre becsülte az árát. /Igazából már akkor is egy euró fölött volt az ára/. Azóta van viccből Zapatero kávé, aminek az ismérve, hogy hozzál hozzá poharat, vizet, cukrot, és ne használd a vécét.

Majd a spanyolok étkezési szokásaiba lettünk beavatva.
Reggel egy pohár víz otthon, reggeli egy bárban – ami kávéból és fánkból áll, a második reggeli a munkahelyen fél tizenegykor. Ebéd fél háromkor, szieszta ötig, munkaidő vége este kilenckor, vacsora este féltizenegykor.
Megtudtunk, hogy a városokban közvécék nincsenek, egy bárba kell bemenni, ha ilyen igény van. A bárban a földre kell ledobni a szemetet, a pultnál. Ugyanott a legolcsóbb az étel-ital, onnan távolodva nőnek az árak. Ha kiülsz a teraszra, nem viheted magaddal a pultnál vett ételt, italt, ott a pincértől kell rendelni, és duplájába kerül, mint amit a pultnál kell fizetni érte.

Útközben megálltunk egy Medas nevű étteremnél, ami nagyon érdekesen volt megépítve, mert a sztráda fölötti hídban volt a shop és a kávézó-étterem. Az autópálya mindkét oldaláról meg lehetett közelíteni, és az étterem része alatt hömpölygött a forgalom. Így átkelőnek is lehetett használni a sztráda fölött.

Valenciát a rómaiak alapították Valentia néven, ami latinul erősséget jelent.
711-től több mint 300 évig az arab Córdobai kalifátus része volt. A keresztény csapatok 1094-ben visszafoglalták, de nyolc év múlva megint elfoglalták a mórok. 136 év múlva került újra a keresztények birtokába, és a Valenciai királyság fővárosa lett. 1492-ben Kasztíliai Izabella csatolta Kasztíliához. A spanyol polgárháború alatt a város végig a köztársaságiak kezén volt, és Franco blokádja alatt állt.

Valenciába érve először a modern városnegyeddel találkoztunk, széles sugárutakon, magas, modern – csupa üveg, fém és beton – épületek között haladtunk, a Művészetek és Tudományok városáig, ami Valencia modern részének legnagyobb nevezetessége, kulturális és tudományos központ.
A kiszáradt Turia folyó medrét parkosították, és a Gaudi szellemében megtervezett modern épület komplexumokat csodás medencékkel és folyamokkal vették körül.
Olyan, mint egy süllyesztett, festői szépségű mesebeli modern park. Aminek vizeiből kiemelkedik a planetárium – ez egy óriási, nyitott szemre hasonlít -.
A Fülöp herceg tudományos múzeum – ami egy óriási bálna csontvázára emlékeztet -.
Az Óceánográfiai múzeum – egy tavirózsa formájú épület -, valamint a Zsófia királyné Operaház, és Előadó Művészeti Központ – amit talán egy hatalmas, fehér, elrepülni készülő madárhoz lehetne hasonlítani, oldalnézetből, szemből nézve pedig egy nagy lencséhez -.

Nem csak vízből kiemelkedő hatalmas épületek vannak itt – amik között csónakázni lehet – , hanem a Turia kert, nagyon szép, ápolt park, tele pálmafákkal, ami körülveszi a medencéket, és amire az épületekből rálátni, és sétálni hívogat.
Ennek része az Umbracle, ami egy félig fedett pálmaház, ami Valencia őshonos növényeit mutatja be. A növények között szabadtéri művészeti galéria van, a kortárs művészek szobrai vannak itt kiállítva.
320 méter hosszú, és 60 méter széles, parabolikus, fehér fém ívekkel van fedve, amik nem tartanak semmit, csak határoló elemként vannak a pálmaház fölött. Az ívek vízszintesen fehér, vékony pálcák sokaságával vannak összekötve, ettől kicsit hálószerű az egész.
A két vége nyitott, keresztül lehet sétálni, vagy kerékpározni rajta, az árnyékban, a szép növények és szobrok között. Az Umbracle alatt egy óriási parkoló van.

A parkban a padok is hófehér betonból vannak, fehér csempével kirakva mozaikosan. Kellemesebb nézni, mint ülni rajta.

Miután minden épületet alaposan megnéztünk kívülről, lefényképeztük, és levideóztuk őket – és egymást – az épületek előtt, visszaszálltunk a buszba, búcsút intettünk a művészetek és tudományok városát – magas talpazatán – őrző mitikus griffmadár szobroknak, és elindultunk megnézni a történelmi városrészt.