Hétezer szív dobban

Hőstettet mondok el, dicső históriát,
hol egy maroknyi had hazájáért kiállt.
A török hódító második Mehmeddel
rettegett ellenség, nem élt kegyelemmel.
Amerre portyázott, megvetette lábát,
könnyekben mosdottak férfiak, nők, árvák.
A becsvágyó szultán terjeszkedni vágyott,
sátrat akart verni Nándorfehérvárott.

Hősi vérrel úszott Duna és a Száva,
komor nap tekintett viharvert naszádra.
Pirosra változott a folyóknak habja,
hajók hullottak szét ezer kis darabra.
A matrózok nyögtek, segítségre vártak,
mind elszántak voltak, fáradtak, de bátrak.
Dereglyék érkeztek és felmentő sajkák,
hogy a török hadnak válaszukat adják.

Így került fölénybe a jó magyar sereg,
az utat a várhoz ezzel szerezte meg.
Élelemhez jutott az éhező csapat,
szükség volt erőre, elkelt minden falat.
Hunyadi előállt legújabb tervével,
Krisztus neve hangzott buzdító beszéddel.
Lelkesen hallgatták a harcra kész védők,
a várat nem adják, erősebbek még ők.

Ősz Kapisztrán János a halált nem félte,
felszentelt kereszt lőn védelmező vértje.
Sereget toborzott az oszmánok ellen,
hogy a támadókkal majd birokra keljen.
Így vonultak aztán Száva szigetére,
Hunyadi tervének megsegítésére.
Véletlen jött közbe, úgy fordult a kocka,
hogy bősz katonái szálltak csónakokba.

Nem volt már megállás, nyilak záporoztak,
borsot törve ezzel a török gonosznak.
A meglepett pogány sorakozni kezdett
harsány üvöltéssel a csatahely mellett.
Szörnyű haderővel álltak oszlopokba,
hogy csapást mérjenek majd a magyarokra.
Öldökölni gyűltek a gyilkos katonák,
tort akartak ülni, győzelmi lakomát.

Janicsárok jöttek, félelmetes szpáhik,
hírhedt erejükkel legyőztek akárkit.
Huszonhét ágyúval támadtak a várra,
falakat romboltak kénfüstöt okádva.
Negyvenezer oszmán rémes ordítással
éjt nappallá téve nem törődött mással,
mint Fehérvár vesszen, behódoljon végre,
vérben forgó szemmel Allahtól ezt kérte.

Szibinyáni Janknak helyén volt az esze,
hogy hű katonáit maga mellé vegye.
Mint dühödt oroszlán rontott a törökre,
lehunyták szemüket, eltűntek örökre.
Halált megvetően küzdött a pogánnyal,
bátorsága hírhedt, nem merül homályba.
Nevéhez tapad még számos vakmerő tett,
utókor is jegyzi, hős Törökverő lett.

Szilágyi Mihállyal vállvetve küzdöttek,
befűtöttek ketten a pogány ördögnek.
A vár fokán állva karddal viaskodtak,
jó példát mutattak a viselt csapatnak.
Csapásaik nyomán sok fej került porba,
temérdek törököt juttattak pokolra.
Gigászi küzdelem, s nem nyerésre álltak,
mert az őrtoronynál sunyi oszmánt láttak.

Amikor már majdnem minden el volt veszve,
a legenda szerint egy vitéz mentette.
Nem hagyta kitűzni a lófarkas zászlót,
a pogányt lerántva kiugrott a várból.
Igaz, vagy tán mese? Én is csak hallottam,
mikor a dédapám megsúgta titokban.
Akárhogy is igaz léte vagy nemléte,
Dugovics Titusznak fennmarad emléke.

Követek vitték szét a diadal hírét,
Európa népe emlegeti, míg él.
Dicsőséges harcban győzött a magyarság,
örök példa marad ez az összetartás.
Harmadik Callixtus, a római pápa
rendeletet hozott előtte, utána:
“Zengjenek templomok!” – zengnek is azóta…
Hétezer szív dobban déli harangszóra.

A nándorfehérvári csata (ismeretlen XIX. századi festő)