a formát eltemetik.
Mindennek van privilégiuma, ami létezik.
*
Valami rémlik,
mintha szerettek volna.
Mintha fájt volna.
Áltatom magamat,
majd holnap írok,
majd holnap elmosogatok.
Majd holnap még élek egy kicsit.
Talán.
**
Várok egy jelre,
egy üzenetre,
hogy netán,
jó(l) leszek még erre.
Várok a fényre,
szeretetre,
hogy átjárjon,
meglepjen melege.
De ha jönne,
késne,
már késő lenne.
10 hozzászólás
Kedves Ildikó!
Szépen kiírtad érzéseidet!
Keresel,reménykedsz!
Az utolsó három sor fájóan csang!
Nagyon szép!
Szeretettel:sailor
Köszönöm, Sailor!
Ma reggel bukkantam rá.
Gondoltam, megmutatom.
Szeretettel:
Ildikó
Elnézést!
Fájóan cseng…akartam
Ui…remélj!!!!
SOHA NEM KÉSÖ!
Szeretettel:sailor
Semmi baj, kedves sailor!
Kicsire nem adunk, a nagy meg nem számít!
Köszönöm a biztatást.
Üdv, Ildikó
Kedves Ildikó!
Olyan sokan átéljük ezt, és nem is egyszer. Jó volt olvasni:
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Nagyon közhelyes?
De olyan jól esett!
Szeretettel: Ildikó
Kedves Ildikó! Azt mondják, a remény hal meg utoljára! 🙂 Hát remélj…Vannak olyan napok, amelyeken úgy érzi az ember, h nem csak a tartalom, de a forma is elmegy. Majd elmúlnak. Szeretettel üdvözöllek: én
Köszönöm, kedves Bödön, a vigasztalást!
Az olvasást, kedves szavaidat!
Szeretettel:
Ildikó
Kedves Ildike!
Remélem nem késő!
Voltam így én is
Szeretettel ölellek
Ica
Kedves Icám!
Hát persze hogy nem!
Szeretettel ölellek én is.
Ildikó